Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Nemesi rend, vitézlő rend, szegénység – Bégek, szpáhik, janicsárok és ráják. Szécsény magyar végvári korszakának vége és második török uralma (1647–1683)

Különösen fontos volt a „vitézlő rend" mindennapi megélhetése szempontjából a szécsényi határban számukra kiosztott szántóföldek, rétek, valamint kertek, irtványok zavartalan birtoklása.

Az 1655. évi 3. törvénycikk 11. §-a a Szécsényben szolgáló lovas katonák számát a korábbi kétszázról háromszázra növelte. Igaz, már 1653-ban is ennyi huszárt írtak itt össze, de a törvény csak néhány év múlva szentesítette a tényleges helyzetet. A gyalogos „hajdúk" száma maradt kétszáz, továbbá kilenc tüzér, valamint tíz „rendkívüli" iratos katona szerepelt a jegyzéken.13 Ismeretes havi zsoldjuk összege is: a lovasok 1 482 Ft, a hajdúk 575 Ft 30 dénár, a tüzérek 96 Ft, a többiek 74 Ft felvételére lettek volna jogosultak.

Mindazonáltal - miként a nógrádiak, bujákiak, fülekiek esetében forrásokból is tudjuk - nem nagyon számíthattak a király kamarájának rendszeres és hiánytalan kifizetéseire. Ezért volt számukra létszükséglet a vár környéki szántóföldek, rétek művelése, és az sem volt mindegy, mekkora darabot mondhatnak azokból a magukénak. Márpedig a szécsényi földesurak nem kívánták a huszárok számának növekedésével azonos arányban gyarapítani a kiosztott földeket.

Szóljon azonban maga a forrás, amelyből megismerhetjük Szécsény határhasználati rendszerét:14

„Mi, Nándori Bene János, mint Nógrád, Feölseő-Szeléni Szelény János, mint Fiont, és Földváry János, mint Pest-Pilis-Solt vármegyék alispánjai, Gerhart Pál, Darvas János és Gerhart György.

Emlékezetébe ajánljuk jelen levelünk tartalmával mindazoknak, akiket illet, hogy midőn mi, tekintetes és nagyságos Koháry István úr, ő császári és királyi felsége aranygyapjas lovagja, komornyikja és szécsényi végháza főkapitánya az ő és méltóságos gróf ghymesi Forgách Adám, az említett Nógrád, továbbá Borsod vármegyék főispánja, ő császári és királyi felsége tanácsosa, kamarása és mezei marsallja, a Dunán inneni végeknek és Érsek-Újvár végházának főgenerálisa és főkapitánya, nem különben Magyarország királyi pohárnokmestere, úgy is, mint szécseni vár és jószágok földesurai nevében tett kérelmére és tudományvételére azon nézetkülönbség csökkentése és bírói megítélése végett, amely egyrészt az említett földesurak, másrészt pedig az érintett szécseni végház nemessége és vitézlő rendje között a Szécsen határjelein belül fekvő szántóföldek, irtások, rétek és kertek vonatkozásában és alkalmatosságával felmerültek. Összejöttünk az említett szé- csenyi végházban és ugyanott, mindkét fél jelenlétében összeültünk, amikor az említett földesurak részéről bemutattattak és benyújtattak nékünk bizo13 TAKÁTS Sándor 1908, 290. (1652) és 294. (1656). 1656-ban 297 huszár és 198 hajdú szolgált ténylegesen Szécsényben, az előírtnál öt fővel kevesebb csupán.

14 OL P 287 Fase. C N° 16. (Szécsény, 1656. május 5.) A latin bevezető és záró részeket magyarra fordítottuk. SZABÓ András Péter 2010. életrajzi adattárában Bene János: 266- 267., Szelényi János: 401-404., Darvas János: 285-286.

109