Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
Mivel magyarázható, hogy 1750 körül az egyik összeírás szerint huszonegy, a másik szerint csupán négy mester volt a mezővárosban? Az iparosok név szerint sem egyeznek a két forrásban, csak Schmied kőműves és - talán - a lakatos (az egyik forrás Such Ferdinándnak, a másik Ferdinánd Ferencnek nevezi). Lehetséges, hogy ezen eltérés oka az, hogy az adóösszeget felosztó „repartíciós" összeírásokban csak a helyi céheken kívül álló, a földesurak engedélyével dolgozó, házárendát fizető „idegen" mestereket vették fel, míg a megyei rovásadó-összeírásokba csupán a saját házzal rendelkező céhtagokat. Azok az iparosok, akik önálló szécsényi céhbe nem szerveződött mesterségeket űztek, más városok szakmájuknak megfelelő céheiben voltak „vidéki" tagok. így tudjuk például, hogy az említett Honhauszer Ferenc a váci „német varga" társaság tagja volt 1760-tól (ott Hanheiser vezetéknéven). Ugyancsak Vácott volt a kovács- és kerékgyártócéh „vidéki" tagja három szécsényi kovácsmester: Magyar András (1796), Manker Ferenc (1805) és Szegedi Márton (1813), továbbá két kerékgyártó, Jokes András (1773), és a varsányi Haier Krisztián (1773). A Duna-parti püspöki város asztaloscéhének az 1820-as években három szécsényi mester is tagja volt: Spatzek Jakab, Matsek Antal és Rézmíves Jakab. Valószínű, sőt bizonyos, hogy más közelebbi nagyobb városok céheinek is voltak mezővárosunkban dolgozó tagjai, de Duray Kálmánhoz hasonló alaposságú monográfiát13 nem írtak róluk, és irataik is elveszhettek, így e kérdés alighanem megválaszolatlan marad. A szécsényi iparostársadalom valóságos számáról, a szakmák megoszlásáról teljes képet egy 1765-ben készült, a mezőváros belső telkeit felmérő névsorból nyerhetünk.14 A 271 adózó (contribuens), taksás (taxalista), nemes (nobilis), konvenciós (conventionista), zsidó (judaeus) vagy pásti zsellér (in- quilinus) rendi kategóriába sorolt családfő közül 73 (26,94%) szerezte mesterségét űzve a kenyerét. A legtöbb önálló mesterrel a ruha- és a bőrfeldolgozó iparágak voltak képviseltetve. Ez természetes is, hiszen a szabóknak és szűcsöknek, illetve a csizmadiáknak és vargáknak másfélszáz éve önálló céhei is működtek a mezővárosban. A magyar csizmadiák és cipészek egy, a megye által a Helytartótanácsnak küldött jelentés szerint kordován férficsizmákat, közönséges csizmákat, női csizmákat, szattyánbőr női cipőket készítettek, míg a német varga „német" divatú férfi és női cipőket csinált, a gombkötő selyem és gyapjúzsinórokat gyártott.15 « DURAY Kálmán 1912,106-107., 150-152., 155., 158. 14 NML IV. 7. b) 8., Szécsény 1765. évi belső telekösszeírása. 15 KARLOVSZKY Endre 1896, 17-37. A jelentés szerint Szécsényben csak két süveges, egy kalapos, egy gombkötő, egy németvarga és meghatározatlan számú „magyarcipész", illetve csizmadia dolgozott. Ez azonban, mint Karlovszky is észrevette, nem felel meg a valóságnak, a vármegye itt is lényegesen kevesebb iparost jelzett a tényleges számnál. 329
