Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

A szécsényi céhek története (1617–1857)

Helytartótanács és a Magyar Udvari Kancellária iktatott iratainak tömegéből sikerült felkutatni.3

Az így rekonstruálható képen, sajnos, néha évtizedes üres foltok maradtak, és keveset tudhatunk meg a céhek belső viszonyairól is. így fokozott mértékben élni kellett a nógrádi mezőváros iparostársadalmáról nyert számadatoknak a környező és távolabbi városias települések kézműveseiről ismert adatokkal való összehasonlításával, a különböző forrásokban előforduló szécsényi mesterek név szerinti egyeztetésével, hogy árnyaltabb, teljesebb képet nyerhessünk róluk. Nehezíti a feladat megoldását, hogy a kézműveseket regisztráló különböző feudális kori összeírásoknak egyetlen közös jellemzőjük van: az, hogy egyik sem tünteti fel az iparűzők valamennyi csoportját. Más és más típusú forrásokból lehetséges csak megismerni a céhen kívüli iparosokat, az uradalmak szolgálatában álló konvenciós mestereket, és az adóösszeírásokban nem szerepelnek a nemesi rendű kézművesek. Ha megelégszünk egyetlen forrással, és például csupán az 1828-as országos, vagy a megyei rovásadó-összeírásokból merítjük adatainkat, az iparűző népesség valódi számarányát alábecsülő végső összegekre juthatunk csupán.

A szécsényi iparűzés történetére mintegy két évszázadon át kiható esemény 1617. május 17-ével keltezhető, amikor az uradalom földesura, br. Forgách Zsigmond (1559-1621) országbíró hertneki kastélyában két magyar nyelvű céhlevelet adományozott az Ipoly menti végvár sáncai között munkálkodó szabó, posztónyíró és szűcs, illetve varga és csizmadia mesteremberek számára.4 A cikkelyek részletesen szabályozzák a céhbe való felvételt, az inasok és segédek helyzetét, a mesterség gyakorlásának előírásait, a közösségi és vallási élet eseményeit. (Mivel e kötet függelékében a kiváltságleveleket közöljük, itt csak röviden utalunk rájuk.)

A céhbe való belépésért a ruhaiparosok 2 aranyat, 14 ezüstforintot, 14 személyre „fölöstökömöt" - vagyis reggelit -, ebédet, vacsorát, bort, kenyeret, ajándékot, míg a lábbelikészítők 10 forintot, 12 tál étket és elegendő bort tartoztak adni. Ez - főleg a szabó-, posztónyíró- és szűcsmesterek esetében - jelentékeny összeg volt, így szegény sorsú iparos nem válhatott céhtaggá, de más városokban is ilyen magas volt a taksa. Könnyebbséget élveztek az

3 A fő lelőhelyek: OL C 25 - HTT Acta mechanica 25. Nógrád megye N° 1.; OL C 49 - HTT Városi ügyosztály, Departamentum Civitatense (a céhlevél kérelmének véleményei); OL A 39 - M. Kancellária, Acta generalia (a céhprivilégiumok tervezetei és jóváhagyásukkal kapcsolatos vélemények); OL A 74 - M. Kancellária, Liber coehalium (a kiváltságlevelek fogalmazványai). NML IV. 1. a), Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyvei (céhlevél-kérelmek, panaszügyek, árszabásügyek); NML IV. 7. b), diká- lis összeírások (1848-ig, az iparűzők száma, vagyona); NML IV. 152., Megyefőnöki iratok (1849-1860, minden iparigazgatási ügy).

4 OL C 25 - HTT Acta mechanica 25. Nógrád megye N° 1. A két szécsényi céh 1617. évi kiváltságos leveleinek szövegét közreadjuk e kötet függelékében.

324