Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
özvegyasszonyok, akik, míg férjük nevét viselték, fizetés nélkül céhtagok lettek, valamint a mesterek fiai és a céhbe nősült legények, akik fele összegért válhattak a szabó-, szűcs- és posztónyíró-testület, míg 2 ezüstforintért a csizmadia- és vargacéh tagjaivá. Tilos volt akár a város sáncain belül, akár a „hostát"-ban, vagyis a külvárosban „titkon vagy lopva" a céhen kívül munkálkodni. Az ilyen kontároktól a vár kapitánya és a vár magisztrátusa segítségével el kellett kobozni áruikat, szerszámaikat. Mindkét céhlevél biztosította tagjainak a helyi piac előjogait, amikor szigorúan tiltotta, hogy „külföldi", vagyis nem szécsényi mesterek saját termékeiket „sokadalmon kívül, köznapon" árulják, az országos vásárok alkalmával viszont a két céh köteles volt megengedni „az közönséges szokás szerint minden vidéki remeken lévő mestereknek minden hántás és ellentartás nélkül" saját áruik szabad árulását. Az „ott lakos, avagy vidéki kalmároknak" viszont egyaránt tilos volt a két céh „mesterségéhez illendő" árukkal kereskedni. A tilalom megszegői termékeik elvételével bűnhődtek. Mivel országos vásárt - egykorú szóval „sokadalmat" - évente többször tartottak, a két céh mesterei termékeikkel szinte egyeduralmat élveztek.5 Mindkét céhlevél cikkelyei szigorú minőségi követelményeket támasztottak a mesterek műveivel szemben. A céhekbe - mint ez mindenütt szokásban volt - csak kifogástalan „remek" készítése után vették fel az új tagokat. De a céhmester vezetésével folytonosan ügyeltek arra, hogy a szabók az általuk varrott köntösöket, nadrágokat, dolmányokat, szoknyákat, a szűcsök a subákat, mentéket, béléseket, a csizmadiák papucsokat, csizmákat, a vargák saruikat, „cipellőseiket" csakis hibátlan munka esetén árulhassák. A vásárokat látogató „külföldi" mesteremberek termékei sem kerülték el a vizsgálatot. Inast, legényt, mestert csak akkor vettek a céhekbe, ha igazolta, hogy „igaz törvény szerinti ágból" született és feddhetetlen erkölcsű. Az inasok csak abban az esetben szegődhettek be, ha két kezest állítottak és vállalták, hogy három negyedfél éven át megmaradnak mesterüknél, majd az „apród esztendőt" is kitöltik. Csak ezek után írták be az új legény nevét a céh könyvébe. Az inas mesterétől ellátáson kívül ruhát, lábravalót és 5 forint éves fizetést kapott. A legények - ugyancsak általános céhes szokás szerint - többéves vándorlással szélesbítették ismereteiket. A Szécsénybe érkező legények a céhmesternél jelentkeztek, aki három napig ételt adott nekik. Ha valamelyik mesternél munka akadt, beállt dolgozni a legény. Tilos volt egyik céhtagnak a másik „heti, vagy esztendős" bért kapó szolgáját, legényét „magához hitegetni". A varga- és csizmadialegények 25, a szabólegények 12, a „nyírő"- és szűcslegények pedig 16 5 Az „Adatok a kézművesipari termékek és termények árucseréje történetéhez Nógrád vármegyében (1593-1731)" című közleményünk e kötetben bővebben is ír e témáról. 325
