Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Adatok a kézművesipari termékek és termények árucseréje történetéhez Nógrád vármegyében (1593–1731)

meg a céhlevelet. A Bécsben lakó új földúr 1712. március 11-én mindkettőt megerősítette, sőt 1720-ban vásártartási jogot is szerzett Nagyoroszinak.40

Ezek szerint a húsvét előtt második szerdán, áldozócsütörtökön, az Úr színeváltozása napján (augusztus 6.) és Miklós napján (december 6.) országos vásárt, továbbá hetivásárt is tarthattak a mezővárosban. Az 1728-as összeírás azonban még így írt: „Ez a helység ugyan évente négy alkalommal vásárokat tarthatna, azonban a hely forgalmatlansága és a Duna, valamint Vác mezőváros szomszédsága miatt itt nem lehet kalmár- és kereskedőhelyet bevezetni."41 Kilenc nógrádi mezővárosról beszéltünk, mert a tizedik, Ersekvadkert csak mostani korszakhatárunk után, 1733-ban, gr. Eszterházy Imre esztergomi érsek közbenjárására nyerte el évi négy országos vásár tartásának kiváltságát és lett községből mezővárossá.42

Az országos és hetivásárok engedélyezése az uralkodók joga volt, a vám- és helypénzek haszonvételei pedig a földesurakat illették (az erre is kiváltságot kapott szabad királyi városoktól és kivételezett mezővárosoktól eltekintve), ezért nem meglepő, sőt törvényszerűnek mondható, hogy a soka- dalmak helyei uradalmi központok voltak, az egyetlen Losonc kivételével. A Balassák uradalmi székhelyei és lakhelyei, Gyarmat, Kékkő és Divény, a Forgáchok domíniumainak központjai, Gács és Szécsény (utóbbi 1647-től zálogként a Koháryaké), a Koháry-javak nógrádi feje, Fülek, valamint a váci püspökség birtokainak igazgatási központja, Nógrád mellett Nagyoroszi is már mint a Stahremberg-jószágok központja vált uralkodói jóváhagyással vásárhellyé. Ugyanakkor nem minden uradalomként ismert birtokegyüttes központja lett vásártartó helység, mert Somoskő, a Forgáchok, majd zálogjogon 1689-től a Rádayak, illetve Buják, az Eszterházyak birtokai, és Szirák, valamint Salgó ugyancsak „caput bonorum" jellegű települések voltak, mégsem celebráltak e helyütt sokadalmakat. Szembetűnő ezenkívül az összefüggés a végvári funkció és a vásártartó szerep között is, hiszen Losonc kivételével a legtöbb mezőváros fölött végvár emelkedett.

A kereskedelem felettébb veszélyes és kockázatos vállalkozás volt a török hódoltság idején. A rajtaütés a sokadalmakon nagy sarccal kecsegtetett a fegyveres népek számára, ezért mindenkor tartani lehetett attól, hogy akár a török, akár a magyar katonák rátörnek a vásárokra igyekvő, vagy ott összegyűlt kalmárokon és „áros népeken". A magyar és a török végvári parancsnokok is rendszeresen adtak hitleveleket mind a magyar, mind a török kereskedőknek, amelyekben garantálták az „áros népek" biztonságát. Ez azt jelentette, hogy a vásárokra nagyszámú katona vigyázott, hogy elriassza a

40 OL C 25 - HTT Acta mechanica, Nógrád megye N° 1. A vásárszabadalom: NML IV. 152. a), Megyefőnöki ir., 6328/1850. sz.

41 NML IV. 7. a) 2. (ua. OL Filmtár X 1927.), 1728. évi országos összeírás, Nógrád megye, Observationes locorum curialium Oppidum Nagyoroszi.

42 ILLÉSSY János 1900, 24.

316