Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Adatok a kézművesipari termékek és termények árucseréje történetéhez Nógrád vármegyében (1593–1731)
lassagyarmaton is céhet alkottak, erősítse meg e régi szabadalmat földesuruk az új lakhelyen is. Amikor tehát az elvesztett gyarmati végház „iratos katonái" 1663 után Kékkőre költöztek át, az északabbra fekvő, védettebb és ugyancsak Balassa-birtok oppidumba húzódott a polgári lakosság jelentős része is. Másodjára a csizmadiák álltak össze; négy kékkői mester 1691-ben a korponaiaktól szerzett cikkelyeket. A két céhes kiváltságlevelet 1731-ig többször is megerősítették, illetve kiterjesztették a Balassa család birtokos tagjai, így a szabókét 1686-ban és 1702-ben, a csizmadiákét pedig 1726-ban. A vásártartás engedélyezésére azonban már a céhek alakulását megelőzően sor került. Gr. Balassa Bálint és Kékkőváralja község elöljárói kérelmére I. Lipót 1658. október 6-án kibocsátott szabadalomlevele értelmében évente hat szabad vásárt (fora annualia libera) és vasárnaponként hetivásárt rendezhettek, és azokon kalmárok, kereskedők, vásári emberek, utazók áruikkal, jószágaikkal szabadon, biztonságosan és félelem nélkül, a király védelmét élvezve megjelenhettek. A hat vásárt Bálint (február 14.), Márk (április 25.), Corpus Christi (a pünkösd utáni második csütörtök), Margit (július 13.), Márton (november 11.) és Borbála (december 4.) napjain rendezték.27 A privilégiumból kitűnik, hogy Kékkőváralja községben (possessio su- barcensis Kékkő) már régtől fogva (ab antiquo) szokásban voltak e vásárok, azonban az utóbbi zavaros időkben ezek félbeszakadtak. Az is figyelemre méltó, hogy a Kékkő vára alatt kialakult települést az oklevél még községnek (possessio) nevezi, de ettől kezdve már mezővárosi (oppidum) jogállást nyert. A vásárok haszonvételeit a lakosok élvezték, amire az is utal, hogy elöljárójukat az 1680-as évektől a források „hites vásárbíró" címmel illetik.28 Az 1689. évi uradalmi urbárium szerint a vámszedést a vár porkolábja áren- dálta.29 Bél Mátyás idejében Kékkő lakosai már főként paraszti munkákat végeztek, szorgalmas szőlőművelők voltak. „Ezenkívül a mezőváros szabadságához tartoznak az évenkénti vásárok, amelyek gyakoriak ugyan, de kevésbé forgalmasak, hacsak nem a házilagosan készült áruk jövedelmére nézve jeleskednek."30 Divényben 1731-ig először hat szíjgyártó, szabó és szűcs közösen (1711), majd tizenöt varga (1722) és a csizmadiák (1723) alapítottak céheket. A váraljai mezővárosban (oppidum subarcense) uradalmi hajdúk, gazdasági tisztek és iparosok mellett zsellércsaládok éltek. Divényváralja régóta vásáros 27 NML IV. 152. a), Megyefőnöki iratok, 6328/1850. A nógrádi mezővárosok vásártartási privilégiumait tudakozó, 1850-ben kelt ügyiratra Szomszéd András levéltáros hívta fel a figyelmünket. 28 OL P 1789 - Balassa cs. it, 68. t. Kékkői uradalom, Kékkő és Kékkőváralja 1682. június 8., április 4., 1703. január 6. 29 OL P 11 - Balassa cs. lt., lajstromozott ir. Ser. I. Fase. XIV. Kékkő és Divény urbáriuma (1689). 30 BÉL Mátyás 1742, IV., 142. 313
