Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Adatok a kézművesipari termékek és termények árucseréje történetéhez Nógrád vármegyében (1593–1731)
ezért azt kérték, az elfoglalt végvár-mezővárosból Kékkőre költözve uruk e régi céhbeli levél rendje szerint lássa el szabadsággal őket. A kérés ekképpen lett teljesítve is. A város újratelepítése - Szécsényhez és Fülekhez hasonlóan - 1690-ben történt meg. Csakhamar a kézművesség is meghonosodott, mert 1703-ban a két földesúr, gr. Koháry István és Szunyoghné Jakusith Katalin újból megerősítették a csizmadiák 1642-es kiváltságlevelét. A város szabó-, posztónyíró- és szűcsmesterei azonban nem a régi céhlevelet újították meg, hanem a szécsényi- ek 1617-ben írt privilégiumát kapták meg 1713-ban. 1720-ban mindkét testületnek hét-hét tagja volt. Az 1750-es években azután még újabb céhek létesültek Balassagyarmaton, de ez más téma.23 A városka kereskedelemi életéről kevés ismeretünk van. Egy újabb szórványadat szerint a Nógrád várában működő Nenadicz Horváth János királyi harmincados már 1625-ben úgy látta, ideje volna, ha a kamara Balassagyarmaton is létesítene egy filiális hivatalt, „mert négyszer esék sokadalom benne".24 Tehát ez idő tájt évente négy országos vásárt tartottak e végvárban, de nem ismeretes, az esztendő mely napjain voltak azok. A mezőváros 1690-ben települt újra, de a kereskedelem még közel fél évszázadon át jelentéktelen szerepet tölthetett be Gyarmat életében. Erre utal, hogy lakosairól Bél Mátyás 1742-ben megjelent híres Notitiája is elsősorban mint szorgos földművelőkről írt.25 Ekkoriban már évente öt sokadalmat tartottak a mezővárosban: Gyertyaszentelő Boldogasszony napján (február 2- án), a Laetere ünnepén - vagyis a húsvét előtti harmadik vasárnap -, Fülöp és Jakab napján (május 1.), Szent Istvánkor (augusztus 20.) és Szent Mihály- kor (szeptember 28.). Bél Mátyás azonban saját tapasztalatból is tudta, hogy „ezek látogatottsága jelentéktelen, csaknem a semmivel egyenlő az idők nehézségei miatt". Csak az 1740-es évektől kezdett növekedni az Ipoly menti mezőváros kereskedelmi jelentősége, ez azonban már kívül esik mostani vizsgálódásunk időhatárán. Kékkő és Divény, a Balassa nemzetség ősi fészkei és uradalmi székhelyei 1593-tól visszakerültek a földesurak fennhatósága alá, bár továbbra is megmaradt e várak védelmi szerepe, hiszen mindkettőben tartottak fegyveres hajdúkat és nemes szervitorokat a várurak. A kézművesipar fejlődését a kékkőaljai céhek alakulásával tudjuk szemléltetni. A két céh 1663, vagyis a megye déli része második török hódoltságának bekövetkezte után jött létre.26 Amikor gr. Balassa Bálint 1673. február 13-án a hat kékkői szabómester kérésére céhlevelet hagyott jóvá, a nevük alapján kétségtelenül magyar iparosok arra hivatkoztak, hogy korábban Ba23 OL C 25 - HTT Acta mechanica, Nógrád megye N° 1 és N° 2, Balassagyarmat. 24 OL E 210 - Magyar Kamara, Harmincadügyek, 107. t. Nógrádvár harmincadhivatala. 25 BÉL Mátyás 1742., IV. 26 OL C 25 - HTT Acta mechanica, Nógrád megye N° 1, Kékkőalja. 312
