Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Szécsény legrégebbi lakosságnévsorai, az 1551. évi magyar bordézsmajegyzék és az 1554. évi török adóösszeírás
Az adófajták: a fejadó (dzsizje, harács), a falvankénti kapuadó (ispendzse), a tizedadók stb. elemzése itt nem feladatunk. Látható, hogy a törökök „leleményesek" voltak az adófajták kivetésében. Nem csak a keresztény földesurak és a katolikus egyház által adóztatott porták után, valamint a gabona- és bortermés, illetve a bárány- és méhkaptár-szaporulat tizedét vették el, hanem a „külön" (majorsági vagy szorgalmi) szántókat, réteket, szőlőket, sőt a muzulmánok által megvetett sertéseket is felrótták, még a menyasszonyok után is illetéket kértek. A legnagyobb adóbevételek a szőlők és borok után folytak be: 8 400 ak- cse, ami a gabona- és állattenyésztési adójövedelem sokszorosát tette ki. A huszonnégy adófizető negyvennégy háztartást jelent. Közvetlenül nem lehet összehasonlítani ezt a számot a három évvel korábbi, ötvenkét bortizeddel adózó háztartásfővel, mivel a hatóságok egészen más módon számították az adózókat a két merőben különböző kultúrájú államban. Figyelemre méltó azonban, hogy az 1554-ben feljegyzett negyvennégy közül tizenegy háztartásfő név szerint is azonosítható egy-egy 1551-ben is itt élt lakossal, tehát a szécsényi civileknek legalább a negyede helyben maradt az impériumváltás után is, és folytatta mindennapi életét. Megállapítható ellenben, hogy Szécsény korábban szép számú kézműipa- ros népességének a zöme elköltözött a török bejövetelével, csupán két Kovács, egy-egy Molnár, Mészáros, Szabó, Szíjártó, Varga nevű családfő maradt. Olyan alapvető iparágakat gyakoroltak ők, amelyekre minden faluban igény volt a mindennapi élet szükségleteihez. Nem maradtak helyben a Tő- zsérek sem, ami a szécsényiek korábbi virágzó marhakereskedésének a végét jelzi. A hízott szarvasmarha túl értékes volt ahhoz, hogy a rablásra mindig kész - török vagy magyar - katonák szeme előtt hajtsák el a jószágot. A vásárokat azonban továbbra is megtartották a város falai alatt. Szent Pál (január 25.), Szent György (április 24.), Szent Kristóf (július 25.) és Szent Katalin (november 25.) napján, továbbá pünkösdkor sokadalmakat tartottak Szécsényben, tehát megmaradt a település városiasságának fő ismérve, az árucserét lebonyolító kereskedelmi központ szerepkör. Negyven év török hódoltság következett Szécsényre, ez azonban nem jelentette a város magyar népességének pusztulását, de a félig békés, félig háborús bizonytalanság korszaka nem kedvezett a fejlődésnek sem. 104
