Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)

Források - Petrik Iván: Nagy Iván publikációs jegyzéke

okokból visszavonul Horpácsra. betegeskedik. Majd állapotának javulásával újra megjön a munkakedve és egyre többet ír, persze elsősorban a megyei lapba, de erre a korszakra datálható néhány kiemelkedő jelentőségű tanulmánya, többek között a három irodalomtörténeti jellegű, valamint az czidőtájt (1883) meginduló Turul-beli cikkei. Publikációinak a lapok közti megoszlását elemezve mindenek előtt a kifejezetten tudományos folyóiratokkal kell foglalkoznunk, a korszak a 19. század második fele, lényegében e lapok genézisének kora. 1 0 Eképp Nagy Iván publikációs jegyzéke egyben sajtótörténeti jelentőséggel is bír. hiszen remekül mutatja milyen igény volt egy kifejezetten történeti jellegű szaklapra. 1867 előtt csupán az Akadémiai Értesítő, a Történelmi Tár, valamint az Új Magyar Múzeum tekinthető tudományos lapnak. Közülük is az Új Magyar Múzeum, bár igen jelentős szerepe volt a korszak tudományosságában, inkább egy, az olvashatóságra, "emészthetőségre" is súlyt fektető "revue" típusú lap volt, 1860-ban szűnt meg. Két évvel később Nagy Iván is megpróbálkozott a lapalapítással, sikertelenül. 1867 a Századok indulása; ezek után jóidéig kivétel nélkül minden szigorúan vett, magasabb igényeket kielégítő történeti munkáját itt közöltette. 1883 után a Turul indulásakor ugyanezt figyelhetjük meg. Ezek közül a lapok közül a Századokban publikált a legtöbbet, majd ezt követi a Történelmi Tár és a Turul. Az. összes lapok tekintetében természetesen egészen más a helyzet, a Nógrádi Lapokat és a Vasárnapi Újságot preferálta leginkább közülük. A Nógrádi Lapokról már esett szó a Múzeum-ügy kapcsán, valamint a "visszovomtltság éveit" említve. Mégis talán nem érdektelen újfent megvizsgálni ezeket a közléseket. A Nógrádi Lapokban a publikációs jegyzék szerint 101 cikke jeleni meg a történésznek, és igaz ugyan, hogy ezeknek jórésze csupán néhány soros írás a Múzeum gyaraposádáról, a fennmaradó, még így is tekintélyes rész arról tanúskodik, hogy a horpácsi visszavonultságában élő tudóst foglalkoztatták a megyei ügyek Eletének utolsó évében pedig, midőn a Nógrád-Honti Ellenzék című lap megvádolja őt. kitűnő és kemény vitázó erényeit is megcsillogtatta, bizonyítván, hogy nem idegenkedik különösebben a politikától sem. 1898. május 8-án a Kékkői visszhang című cikkben így válaszol támadójának: "...én elvileg megmaradtom előbbi pártállásomban, mert agyam, szívem, vérem mindig a szabadelvűségnek hódolt, és így nincs szerencsém a Főtisztelendő úr pártjához tartozhatni, amely veszedelemtől Isten óvja is meg az én lelkemet." A másik lap, amelyben Nagy Iván rendszeresen publikált, a Vasárnapi Újság volt. Ezt a lapot a sajtótörténeti szakirodalom az "enciklopédikus, közművelődési lapok" sorába helyezi, amely egyrészt a széles tömegek számára készült, másrészt viszont a kor tudományos credényeit is terjeszteni szándékozott. A Vasárnapi Újság azon kevés lapok egyike volt. amelynek sikerült az olvashatóságot és a tudomá­nyokat magas színvonalon összeegyeztetni. Talán ez is a magyarázata annak, hogy a korszak többi lapjához képest példátlanul hosszú ideig fennmaradt. Nagy Iván több 10. A sajtótörténetre vonatkozóan: A magyar sajtó története I. 1705-1848 Szerk.: KÓKAY György, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979. A Magvar sajtó története I-II. 1848-1867. Szerk.: KOSÁRY Domonkos, NÉMETH G. Béla, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. 234

Next

/
Thumbnails
Contents