Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)
Források - Petrik Iván: Nagy Iván publikációs jegyzéke
sorozatot is indított a lapban: a "Magyarok régi arczképei"-t, a "Múltszázadbeh Magyar Hősök"-et, a "Magyar hadvezérek az osztrák hadseregben"-t. Ezek mellett az aktuális politikai eseményekhez csatlakozott történeti tárgyú dolgozatával, mint például 1867-ben a "Koronázás" című cikkével. A fentieken kívül, amint a forrás is mutatja, számtalan más folyóiratba is publikált, így a rangosabbakba mint a Világ, és kevésbé patinásakba, mint a Divatcsarnok vagy a Napkelet. Ezzel az utolsó laptípushoz értünk, melyről még beszélnünk kell Nagy Iván irodalomjegyzéke kapcsán. Ezek divatlapok voltak, jellemzőjük, hogy az eladhatóság volt a fő szempontjuk. Könnyed hangvételű cikkeik mellé mintegy "körítésnek" szépirodalmat és ismeretterjesztő színvonalon a tudományok világából is közöltek írásokat. Némely lapot sikerült színvonalassá tenni, mint például a 40-es években a Honderűt, más divatlapoknak ez azonban kevéssé sikerült, ilyenkor nem kerülhették cl a kortársak kritikáját, például a Hölgyfutárt csak mint az "irodalmi dilettantizmus melegágyát" emlegették. Nagy Iván azonban - mint már erre utaltunk - publikációs lehetőséget keresett, s ha ezek a lehetőségek más fórum híján a divatlapoknál nyíltak meg, hát kihasználta azokat. Nagy Iván munkáinak jegyzékében nem szereplő publikációk (1851-1879) 1 1 1. XVI. századi pénzügyi acták. Történelmi Tár, XI. kötet. 2. A XVI-XVII. századból ismert magyar köriratú községi pecsétek. Századok, 1867. 423-425 l.' 2 3. Gr. Zichyek zsélyi levéltára. Századok, 1869. 589-607. I. 4. (Bírálat) Akadémiai Értesítő. IV. kötet. 1 3 5. A Koháryak. Hontvármegyei Almanach, 1893. Nem szerepelnek továbbá teljes részletességgel a jegyzékben az 1862-ben megjelent, Nagy Iván és Knauz. Nándor által szerkesztett Magyar Tudományos Értekezőben kiadott munkái sem: A hamis pecsétnyomó és a Hunyad vármegyére vonatkozó oklevelek. Az előbbieknél jelentősebb mennyiségű a jegyzék által átfogott időszakon kívül eső publikációk száma. IIA kiegészítésben szereplő cikkek forrásai: Nagy Iván történelmi dolgozatai. MTA Kézirattár, 1268/1873; Nagy Iván publikációs jegyzéke. MTA Kézirattár, 866/1860; valamint a felsorolt folyóiratok, lapok megjelölt számai, repertóriumai. 12. A cikk cím nélkül jelent meg. 13. A cikk cím nélkül jelent meg. 235