Tyekvicska Árpád (szerk.): Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 19. (Balassagyarmat, 2014)

Írások, képek, történetek. Balassagyarmat évszázadai

Inszurrekció (nemesi felkelés) — ez a szó ma már csak történelmi fogalom, a régmúltban vi­szont fényt, pompát, parádét, ugyanakkor fáradságos szállítást, kényelmetlen beszállásolást, anyagi áldozatot jelentett a gyarma­tiak számára. A részvevőknek pedig nemegyszer a véres küzdel­mek, a halálhoz vezető út kezdetét. A város életét gyakorta színe­sítette és egyben nehezítette a megyei ármádia jelenléte. így volt ez mára Rákóczi-szabadságharcidején is, amikor 1705-ben itt lát­ták el fegyverrel a megyéből kiállított katonaságot, melynek költsé­geihez épp Balassagyarmat járult hozzá a legnagyobb összeggel. A fuvarozás, a katonák beszállásolása a város lakosainak házaiba súlyos terhet jelentett. Nincs jóformán olyan negyedév ebben az idő­szakban, hogy valamilyen katonai alakulat ne vonulna át Balas­sagyarmaton, sok kellemetlenséget és költséget okozva. Könnyebbsé­get jelentett az, amikor a megye 1753-ban egy állandó kaszár­nyát építtetett fel a mai vármegyeháza helyén. Újabb megpróbál­tatást jelentett a város számára az 1788februárjától 1791 au­gusztusáig tartó török és az 1794-től 1814-ig elhúzódó francia háború. 1788 tavaszán a vám lett a környék, néha az egész me­gye katonai felvásárlási központja, ami természetesen maga után vonta a lakosság vagyonosodását is, mivel a munka- és kereseti le­hetőségek növekedtek. A háborúk időszaka alatt szinte minden hó­napban tartottak itt verbuválásokat. 1797 júliusában a város egyike volt a nemesi felke­lők gyülekezőhelyének. A , fényes ármádia“ ezután többször gyüle­kezett Balassagyarmat határában, magas főméltóságok szemlézé­se mellett, akiknek látogatása mindig ünnepségszámba ment, szí­nesítve a város hétköznapjait. Lakosaink a sereg élelmezéséből is kivették részüket. 1809 októberében pél­dául a megyének 50.000 porció kenyeret kellett a hadsereg számára ad­nia, ebből a balassagyarmatiaknak „tulajdon lisztjükből“ 4000 porció „akár 3 112, akár 4 fontos“ kenyeret kellett sütniük és Verőcére szállí­taniuk. Az 1809-es győri azután véget vetett a „fára ságos pompának“. A Ferenc császár aláírása. A A Nógrád megyei felkelt nemes­ség hadilobogója. 1797. június 18-án adták át a hadaknak, Balassagyarmaton. T Muslay Imre lovaskapitány levele a vár­megyéhez. Kelt Balassagyarmaton, 1809■ április 12-én. ► Balassagyarmat belterülete 1801 -ben, Algőver János térképén. 52

Next

/
Thumbnails
Contents