Tyekvicska Árpád (szerk.): Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 19. (Balassagyarmat, 2014)
Írások, képek, történetek. Balassagyarmat évszázadai
mati temetőben temessék el. ■ 1657-ben a bécsi haditanács úgy döntött, hogy Stájerországból két gyalogos és két lovas német ezredet helyeznek át Eszak- Magyarországra. Ezek százfőnyi kontingense 1660- ban érkezett meg Balassagyarmatra. A lakosság ekkor már országszerte nagy ellenszenvvel viseltetett a német katonasággal szemben. Még pénzért sem adtak nekik élelmet, és ahol csak tehették, ütötték-vág- ták őket. Ez történt városunkban is: „A város lakosai jó eleve eleikbe ménének felfegyverkezve és mindjárt az első megtámadásukkor egy hadnagyot, két lovast és négy lovat is agyonlövének, azon felül a vezérlő főtiszt bagázsi- ás szekerét is elfoglalták, de nem sok idő múlva minden elfoglaltakat visszaadtak és ezen katonaságot is béfo- gadták magukhoz.” Az ellentétek azonban ezzel nem múltak el, így a német csapatok hamarosan távoztak az Ipoly mentéről. Elhelyezésük azonban a lehető legrosszabb időpontban történt, mert 1663 nyarán kitört a török háború. Gyarmatot ekkor csak csekély számú magyar katonaság védte, akik az év elején, Balassa II. Bálint vezetésével, még részt vettek Buják várának csellel és bravúrral végrehajtott visszavételében. Októberben azonban már a török hűbéresek — az erdélyi fejedelem, a moldvai román fejedelem és a krími tatár kán seregei — vonultak ide és hódították meg a vidéket. Gyarmat szomorú sorsa beteljesedett. Lakói elhagyták, épületei valószínűleg lángok martalékává lettek, majd a természet erői még azt is elpusztították, amit az emberi szenvedélyek nem tettek a földdel egyenlővé. így rögzítette ezt az 1670 táján készült urbárium: „Ezen Gyarmath városa elpusztult, mivel mellette végház építtetett.” A tizennyolc évvel későbbi egyházvizsgálati jegyzőkönyv pedig már azt rögzítette, hogy Gyarmatnak az elpusztulás miatt helyére is alig lehet rátalálni. ■ Gyarmat három évtizedre megszűnt létezni mint közösség. Újbóli, harmadszori benépesítése 1690-ben vette kezdetét. A megszállástól az 1848/49-es szabadságharcig élt öt nemzedék alatt hatalmas változások mentek végbe Balassagyarmat életében. Az évtizedek óta romjaiban álló puszta településből egy tagolt társadalmú megyeszékhely lett. ■ Az első nemzedék között, kis számban, ott találjuk a régi Gyarmat lakosait is, akik még gyermekfejjel voltak tanúi a nagy pusztulásnak, és akik most a közösség élére állva harcoltak az akkori „szabadalmakból” gyökereztetett mezővárosi jogokért. Ám a lakosság zömét a betelepülő szlávság adta: jöttek Lengyelországból, Sziléziából, de a legtöbben a környező szlovák vármegyékből. 1696-ban az országos összeírok már a közösség új vezetőit hallgathatták meg: Litavszky Péter bírót, Babustinech Mátét, Knepka Mártont, Milany Mátét, Bárány Jánost és Mészáros Miklóst. Utóbbi kettőnek kiemelkedő szerepe volt városunk újjászületésében: az akkori két birtokos, Jakusith Kata és Koháry István őket bízta meg a lakatlan hely benépesítésével. Jutalmul szabadossá 24
