Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

A JOG HALÁLA. A Pálinkás Antal és társai per anatómiája

A Pálinkás Antal és társai per anatómiája felelő demonstrálásával nyilvánvalóvá tette a vádlottak szoros kapcsolatát az ellenforradalom országos vezetőivel, egyetlen szót sem ejt azokról a központi utasításokról, direktívákról, amelyek közvetlen szerepet játszottak a vádlottak egyes cselekedeteiben. A nemzetőrzászlóalj szervezésére irányuló tevékenységben - természetszerűleg - nem az egységes karhatalom országos szervezésével kapcsolatos eseményeket, intézkedéseket, felhívásokat említi, hanem az ötlet és a megvalósítás gyökereit Pálinkás Antal feltételezett érzelmeiben keresi, akiben „az ellenforradalmi események során mind nagyobb szovjetellenesség és gyűlölet halmozódott fel. Számítva a szovjet csapatok elleni harc lehetőségére, elhatározta, hogy a polgári lakosságot is felkészíti a szovjet csapatok elleni harcra..." „... az ellenforradalmi események során mind nagyobb szovjetellenesség és gyűlölet halmozódott fel" - az ilyen és ehhez hasonló kifejezések, szóvirágok kedvelt elemei voltak a szocialista ítélkezési retorikának. Terjedésüket a bíróságok elvi irányítói útmutatásokkal is szorgalmazták, a vádlott vélelmezett érzelemvilágát hierarchizálva és jogilag is megjelenítve. Egy bírósági határozat például a „féktelen gyűlölet" kifejezés használatával ért egyet abban az esetben, amikor „a volt nagybirtokos osztályhoz tartozó, vagyonából és hatalmából kivetett vádlottnak semmi sem túl drága, ha osztálya hatalmának visszaszerzéséről van szó. Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróság ítéletében szereplő 'féktelen' jelző a vádlott gyűlölettől fűtött érzelmi világának reális értékelése, azt a népbírósági tanács ténybeli és erkölcsi szempontból egyaránt megalapozottnak fogadta el."

1 Ugyanilyen durva példája a tények teljes figyelmen kívül hagyásának az, hogy a bíróság eltekintett a nyomozati szakasz több olyan tanúvallomásától - meg sem említve őket -, amelyek döntő súllyal bírtak egy-egy cselekmény elkövetésének megítélésében. Hogy ismét csak a legkirívóbb példát említsük: Kihallgatása során az egyik vádlott határozottan állította, hogy az ávós őrség fogdába helyezésére nem a törzsfőnök adott parancsot. Az ítélet megfeledkezett erről az állításról, és a tényállást két letartóztatásban lévő, illetve letartóztatás előtt álló tanú - részben ellentmondó - vallomására alapozva egyértelműen Pálinkás terhére állapította meg. De ugyanígy nem vette figyelembe a bíróság Hámori Zoltánnak, Tildy titkárságvezetőjének a vallomását, aki gyakorlatilag magára vállalta, hogy Tildy utasítására, október 30-án ő adott parancsot Pálinkásnak Mindszenty felszállítására. A vallomást - függetlenül annak tartalmi igazságától - a bíróságnak legalább mérlegelnie illett volna! A parlamenti őrség parancsnoka ellen több vádpontban is csak erőszakolt módon sikerült a ténymegállapítás. Csupán a már letartóztatásban lévő Tildy Zoltán vallomására alapozva állírja az ítélet, hogy „november 4-én fegyveresen, két beosztottjával, anélkül hogy erre bárkitől felszólítást kapott volna, Dobi Ist1 BH, 1957. 291. o. 229