Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

„GYORSAN ÉS KEGYETLENÜL LE KELL SZÁMOLNI VELÜK”. Parancs az 1956-os sortüzekre?

Parancs az 1956-os sortüzekre? a BM, illetve a rendőrség gerincét. ... Ezek át fognak bennünket ejteni. Nem akarják az államvédelmet átvenni. De azon nem is lehet csodálkozni addig, amíg egy Pőcze a BM-ben dolgozhat."

1 A pártvezetés felé a hadsereg vezetői büszkén hivatkoztak a gyors belső tisztogatásra, a Tiszti Nyilatkozatra, a feltétlen párthűségre, állandó kritikával illetve a BM különböző vezetőit. Bizonyára megvolt a maguk szerepe abban, hogy Kádárék eltűrték vagy segítették (ezt a jövő kutatásának feladata eldönteni), hogy a Belügyminisztérium fontos posztjain - főként a politikai nyomozó apparátusban - 1957 elején megindult a volt ÁVH-sok rohamos térnyerése. Egyelőre nem tudjuk, hogy ebben milyen szerepük volt a Katonai Tanács jegyzőkönyveinek, melyeket a felügyelő pártszerv vezetői is olvastak. (Épp ezért a közöltnél sem feledkezhetünk meg arról, hogy az ott megszólalók egyben üzentek és demonstráltak is: hűséget, elszántságot, keménységet. Valószínűnek tűnik az is, hogy a jegyzőkönyv nem tartalmazza a vita teljes anyagát, elsősorban azt az utat nem, amelyet Úszta Gyula tett meg az ellenvetésektől a „leszámolási" parancs kiadásáig.) A katonák inkább a felső pártvezetés belső harcaiba tagozódhattak be, azt azonban bizton állíthatjuk, hogy a „katonai vonalnak" szerepe volt az események balratolásában. Sőt, talán a sortüzek kérdésében sem lenne felesleges kutatni azt, hogy a BM-, illetve HM-alárendeltségű karhatalmi szervek reakcióiban tetten érhető-e a két testület közötti versenyhelyzet! Külön kérdés, hogy a közölt jegyzőkönyv végül is milyen (melyik) parancs kiadásáról szól. Ha közvetlen hatását tekintjük, akkor a dokumentumból csupán annyi derül ki, hogy december 4-én a fegyveres erők miniszterének katonai helyettese szóbeli parancsot adott a három budapesti honvéd karhatalmi ezred jelen lévő parancsnokának arra, hogy gyorsan és kegyetlenül „számoljanak le" az „ellenforradalmárokkal". (Hogy a gyors és kegyetlen eljáráson mit értsünk, arról úgy érezzük, nem kell szólnunk. Csupán Horváth vezérőrnagy egyetlen mondatát emeljük ki: „A másik ilyen probléma, amit fel kell vetni, hogy hogyan ítélik meg a karhatalmi parancsnokok a helyzetet, hajlandók-e tüzelni a tömegekre, különösen, ha fegyvereket látnak." A fogalmazásból is egyértelmű, hogy Horváth Mihály nem harci egységek vagy kisebb csoportok fegyveres összecsapására gondolt, hanem általában a tüntető vagy csoportosuló tömegekbe való lövetésre. Különösen - de nem feltétlenül (!) -, ha kezükben fegyvert látnak.) Úgy látjuk, hogy inkább csak a pártvezetés erőfelmérésén múlott, hogy a Budapesten eldördült sortüzek (pl. a dokumentumban kiadott paranccsal minden bizonnyal közvetlen ok-okozati összefüggésben lévő Nyugati pályaudvar előtti „lövöldözés" december 6-án) nem követeltek olyan nagyszámú áldozatot, mint pl. december 8-án Salgótarjánban. Az ok nyilvánvaló: egy vérfürdőnek a fővá1 HL 102/05/139.1957. január 7. 377