Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Hétköznapok és ünnepnapok
Hétköznapok, és ünnepnapok 21. Ebédosztás a kővári laktanyában. 1941. június ban sorjában a kovácsműhely, a lóistállók és a kocsiszínek kaptak helyet. A főbejárattól jobbra néhány iroda után már a Tisza István utcai épületrészben volt a tiszti étkezde és a hozzá kapcsolódó helyiségek. A tiszti étkezdének külön bejárata volt az utca felől is. A következő helyiség a legénységi kantin, utána az épület végén a fegyvermester műhelye. A kapcsolódó földszintes toldaléképület különféle anyagraktárként szolgált, majd egy szélesebb, magasabb tetőgerincű részben működött a konyha. A laktanyaudvar végén lévő kerítés közepén volt a páncéltörő tüzérek már említett négyállásos garázsépülete. Az emeleten a tiszti étkezde fölötti szárnyban voltak a géppuskásszázad körletei. A középső részben a zászlóaljközvetlenek szobái, a Tátra utcai fronton az 5. századot helyezték el. A magyar haderő létszámának zömét — mintegy 65 %-át — alkotó gyalogzászlóaljak ilyen vagy hasonló laktanyákban éltek a helyőrségeikben. Ennek a fegyvernemnek volt a feladata, hogy ütközetben rohamaival tért nyerjen, a megszerzett területeket megtartsa és az ellenséges támadásokat visszaverje. A statisztikai adatok szerint a harcoló alakulatok véres veszteségének zöme a gyalogzászlóaljak állományából került ki, amely elérhette a 90 %-os részarányt is. A tisztek — nyilván szakmai sovinizmusból — azt sulykolták a katonákba, hogy a gyalogság a fegyvernemek „királynője”. Nyilván mai eszünkkel azt gondolnánk, hogy a gyalogosok különös bánásmódban részesültek. Valójában a hadsereg gyengéi miatt nagyon is hátrányos helyzetben voltak. Az egyik 23/11. zászlóaljbeli katona ezt így fogalmazta meg: „A korabeli magyar gyalogos katona egy nulla volt. Kellő védelmet nyújtani nem tudó öltözetében, célszerűtlenül kialakított felszerelésével nem csak az időjárás viszontagsá44
