Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Epilógus
Epilógus ok, akik ezt a gyalázatos döntést hozták. Tettüket ugyan mivel indokolták? Ha egy személy döntött a szobor sorsáról, akkor a tanács tagjai meghunyászkodó, gyáva emberek voltak. Ha közösen döntöttek - gondolom - szokás szerint egyhangúan, ez a felelősségüket nem menti. Akkori tettük talán most szégyenpírt csal arcukra. A hallgatás évei alatt mi mást tehettünk, mint azt, hogy elzarándokoltunk a száműzött szoborhoz leróni kegyeletünket. Mi, a 23. gyalogezred II. zászlóaljának katonái utódai voltunk és vagyunk az I. világháború 16. gyalogezred katonáinak. Büszkék vagyunk arra, hogy ezen a szobron helyezhettük el zászlóaljunk emléktábláját hősi halottaink és a még élők tiszteletére. Az elmúlt rendszer sárba tiporta a magyar honvéd katonai becsületét. Fasiszta fenevadak lettünk, akiket a hős, dicső Vörös Hadsereg saját barlangjában semmisített meg. Utólag is tiltakozzunk e gyalázatos minősítés ellen! A magyar honvédsereg soha nem volt fasiszta hadsereg! A magyar honvéd harcolt, mert harcolnia kellett! Nekünk, frontot járt katonáknak a diktatúra évtizedei alatt a harmadosztályú állampolgár szerepe jutott. Megfosztottak becsülettel szerzett rendfokozatunktól, háborús kitüntetéseinktől. Mi apáinkra büszkén néztünk, nézhettünk fel, pedig ők is vesztes katonái voltak az I. világháborúnak. A mi gyermekeink elé a szovjet katonát állították mintaképül. A győztesek, a »felszabadítók« sírjainál, »emlékműveinél« kellett a megalázott magyar népnek leróni »örök« háláját. A magyar katonasírokat felverte a gaz. Nem folytatom tovább. E helyen emlékeznünk kell. Ez szent kötelességünk. Emlékezni kell reájuk, akik életük virágjában vesztették el a legdrágább isteni adományt, fiatal életüket. Valahol jeltelen sírokban alusszák örök álmukat. Nem célom, hogy itt és most hosszadalmas szónoklatba bocsátkozzam. Bízom abban, és remélem, hogy lesznek lelkes emberek, főleg fiatalok, akik szívós kutatómunkával megörökítik a 23. gyalogezred II. zászlóaljának hősi harcait, mely a doni tragédiába torkollott. Az utókor megismerheti majd azoknak a 23-as honvédeknek, tiszteseknek, tiszthelyetteseknek, tiszteknek a nevét, akik hősi helytállásukkal öregbítették a magyar katonai erényeket. Legragyogóbb példája a magyar katona hősi helytállásáról, ha Lászay János ezredes, a 23. gyalogezred parancsnokának harctudósításából idézek: »A 23/11. zászlóalj 11 (tizenegy) szovjet tömegtámadást vert vissza 1943. január 12. és 13- folyamán. Az ellenség 12. támadásánál, amely 13-án délben már hátulról érte, végleg megsemmisülni látszott. Parancsnokának, Hárs László századosnak vezetésével azonban véres közelharcban kivágta magát a bekerítésből, hogy újabb védővonalat foglaljon el a nyílt, behavazott terepen.« Ez az idézet cáfolata mindannak, amivel 40 éven át Moszkva ügynökei bemocskolták a magyar honvédséget. Ezredünk, zászlóaljunk tevékenysége a doni 228
