Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Harcok a Kárpátok előterében, Erdélyben és Magyarországon
I osztottam, Klinyec őrvezető hiányzik. Vártunk rá több mint egy fél órát, hogy hátha lemaradt vagy megsebesült. Húsz lépésnyit előrementem és szólítgattam, de nem jelentkezett. Szürkülni kezdett, tovább nem tudtunk várni. Már a hadnagy úr is az átjáró közelében várt és nagyon ideges volt, hogy az összecsapás után sokáig nem jöttünk vissza. A lövések után a századnál mindenki tüzelőállást foglalt. Nem tudtam, hogy mi történt Klinyec őrvezetővel, megsebesült, vagy meghalt? Nagyon bántott, hogy ott maradt. A Kékkői hadnagy úr azonnal jelentette a százados úrnak, aki üzente, hogy menjek el hozzá. Amikor a bunkeréhez értem, éppen a történteket jelentette Boldus alezredes úrnak. A százados úr kikérdezett a történtekről, és a jelentésemet azonnal továbbította. (...) Az eset után két-három nap múlva hangszórón bemondták, hogy a Klinyec őrvezető saját elhatározásából ment át, és jól van. Kérte a többi társát, hogy menjenek át, mert odaát nem Hitler-szalonnát adnak, hanem valódit. A hangszórós bemondó két-három napig megismételte a Hitler-szalonnás szöveget. A századon belül tényleges szolgálatukat töltő honvédek mondták, hogy az a rekedtes hang a Klinyec hangja. Az ügyet kivizsgálták. Megállapították, hogy a Klinyec apja az első világháborúban orosz hadifogoly volt, és nem ment vissza Oroszországba.”238 Július elején a 23/H. zászlóalj védőkörletében nem történt említésre méltó esemény. Július 5-én a 23/5. század jobb szárnyát átköltöztették. Éjfélkor a század parancsot kapott, hogy új védőállásokat foglaljon el. Ezek 450 méterrel hátrább voltak. Csak az árokrendszer volt készen, bunkereket nem alakítottak ki. Július 12-én kilencheti vonalszolgálat után a 23/5. századot leváltotta a tartalékban lévő 23/4. század. Július 14-én a június 11-i támadáshoz hasonló érte a 23/4. századot. A gyalogsági támadásnak nem tudtak ellenállni. A századot az árkaikból kiszorították. A veszteségük egy halott, két eltűnt és hét sebesült volt. A zászlóaljból kikülönítettek egy csoportot, őket Buczaczra vezényelték páncélelhárító tanfolyamra a németekhez. A tanfolyamon többféle páncélelhárítási módszert tanítottak. A katonák elsajátították a „páncélrém” nevű egylövetű kézi páncéltörő rakétavető eszköz kezelését és a faustpatron alkalmazását. „Ez lúdtojás nagyságú üvegedény volt, egy általunk ismeretlen folyadékkal töltve. A harckocsihoz kellett odavágni, mire az összetört és a harckocsi lángba borult” - emlékszik vissza Varga Pál. A katonáknak 130-140 centiméter mély kör alakú gödröt kellett ásni. Elsőként azt gyakorolták, hogy a gödör felett áthaladó harckocsi után kiugrottak és három összekötött gyakorló kézigránátot aládobtak. Hasonló módon sajátították el a faustpatron használatát is. Később annyit változtattak, hogy a harckocsi egyik lánctalpával a gödör felett ment át. Az oktatók megtanították a páncélrém kezelését nyílt terepen és lövészárokban. Itt különösen arra kellett ügyelni, hogy a kályhacsőszerű vetőszerkezetből hátul kicsapódó láng ne tegyen kárt a kezelőjében vagy katonatársában.239 181 I
