Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Don menti hadszíntereken
Don menti hadszíntereken hajnali 3 óráig menetelt a zászlóalj. Ekkor egy kolhozba értünk, ahol összehívták a szakasz- és rajparancsnokokat. Füles József hadnagy századparancsnok vázolta a helyzetet, majd elindultunk.” Lászay János zászlóaljparancsnok a jegyzetfüzetébe a következőket írta fel: „Támadási irány a 187,7. és a 195,6. magaslatok irányában, az erdőség a Don partjáig.” A zászlóalj katonái a szabályzatoknak megfelelően szakaszonként, az egyes katonák között öt lépés távolságot tartva felcsatolt sisakban haladtak előre. Történelmi pillanat volt ez: 1919 óta balassagyarmati zászlóalj először indult csatába. A további eseményeket ismét Frecska József visszaemlékezéséből idézem fel: „5 órakor megindítottuk a rohamot. Alig tettünk pár lépést, amikor gránátok süvöl- tését hallottuk, majd becsapódtak közénk. Sokan megsebesültek. Azonnal piros jelzőrakétát lőttek fel. Ezeket természetesen az ellenség is jól látta, így a támadásunk meglepetésszerűsége elmaradt. Mint utólag megtudtuk, a gyöngyösi tüzéreknek 4 óra 50 perckor kellett volna megkezdeni a tüzelést és folytatni 5-ig, de ők tíz percet késtek, minket pedig az elmaradt tüzérségi előkészítés ellenére is elindítottak. A sebesülteket elszállították, majd a soraink rendezése után újra rohamoztunk. Minden ellenállás nélkül haladtunk előre. A 23/4. századnak egy erdő sarka volt a támadási pont. Egy hatalmas napraforgótáblán haladtunk keresztül. A kiindulási ponttól 5-6 kilométerre lehettünk. Többször is repülőgépek végeztek alacsonytámadást a zászlóalj sávjában. [Lászay János alezredes feljegyzése szerint az alacsonytámadás 8 óra 30 perckor történt - GJ.} Kiértünk a napraforgó tábla szélére. A nyílt terepet az ellenség aknavetőkkel belőtte. A mellettünk haladó raj parancsnoka azt javasolta, hogy kerüljük ki ezt a területet. Mi azon az állásponton voltunk, hogy az aknagránátok lecsapódása között szökelljünk át. Ok ezt nem helyeselték, így elváltunk. Soha sem láttuk többé őket. Mindannyian szerencsésen kiértünk az erdő szélére. Közben a csatazaj tőlünk egyre távolabbról hallatszott, körülöttünk nem láttunk senkit. A távolban magyar harckocsik haladtak előre. Tüzelőállást foglaltunk és beástuk a gránátvetőnket, így vártuk a további fejleményeket, miközben egyre nagyobb lett a csend. 11 óra körül járt az idő. Dél körül a hátunk mögül erősödő harckocsi motorzúgást hallottunk. Megrémültünk, mert nem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Szerencsénkre egy magyar harckocsi érkezett. A tornyában felismertük Lászay alezredest. Kérdezte, hogy kik vagyunk. Mondtuk, hogy az ő katonái. Erre parancsot adott az azonnali visszavonulásra. Délutánra járt, mire visszaértünk a készenléti helyre. Még ekkor is folyamatosan szivárogtak vissza a zászlóaljunk katonái. Megtudtuk, hogy elesett a századparancsnokunk, Füles József hadnagy is. A közelében lévők úgy mesélték, hogy az egyik állványos golyószóró kezelőjét eltalálták, erre ő lépett a helyére és folytatta a tüzelést, amikor gyomorlövést kapott. Közben előkerült a zászlóaljparancsnokunk is. Engedélyezte a tartalék élelmiszer elfogyasztását, majd Masztjugyinóba vonultunk. A következő két nap még az ellenség közelében voltunk, majd hátravontak minket. Terület116
