Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Don menti hadszíntereken
bonyolított le. A hadtest sok szerelvénye haladt át június 18. után Balassagyarmaton és állt forgalmi okból hosszabb-rövidebb ideig az állomáson. 1942. június 23-án egy szállítmány érkezett az állomásra. Feltételezhetően a VII. hadtestparancsnoksághoz tartozó egyik alakulat vagy a 20. könnyűhadosztály egyik élszállítmánya haladt az Ipoly-völgyi vasúton. A szerelvénnyel balassagyarmati katonák is elindultak. Köztük volt Vojtkó Lajos, aki az erdélyi bevonulásban is részt vett, s most is behívót kapott. A szakmája szabó volt, s mint mesterember az ezredtörzsnél kapott beosztást. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szállítmányhoz ezredközvetlen alakulatok is csatlakoztak. Mozgósították a 120. útkarbantartó-századot is. Dokumentum hiányában csak feltételezhető, hogy a fenti alakulat is ezzel a szállítmánnyal indult el a hadszíntérre. Vojtkó István — ekkor a Balassi Gimnázium tanulója — édesapjával volt jelen nagybácsija frontra indulásánál. Később ezt megörökítette az „Ipoly parti igaz mesék” című kéziratában is: „...Aztán megindult a »hadnép« a vagonok felé. (...) A nyitott vagonajtóba lábukat lógatva ültek, ahányan odafértek, a többiek ezek feje fölött, az ajtómagasság felénél keresztben lévő vasrúdon könyököltek, akik oda nem fértek, a másik oldali ajtónál foglaltak helyet. Akik a civilek közül nem találtak hozzátartozókat az állomási oldalon, átmentek a szerelvény túlsó oldalára. Két mozdony jött ösz- szekapcsolva a hátsó vágányok valamelyikén, majd rájártak az első vágányon álló — immár benépesített — hosszú kocsisorra. Ütközők verődtek össze, a légtömlőkön sziszegve futott végig a sűrített levegő. Aztán a kísérőket erélyes hangú vasutasok és katonák hátrább parancsolták, és sípjelzések és jelzőzászlókkal adott jelzések utasítására a két mozdony köhögve, prüszkölve megmozdította a szerelvényt, kihúzta az állomásról, és visszatolta a második vágányra, ahol a hadfelszerelési anyagokkal rakott kocsik álltak, vagyis egyesítették a szerelvényt. Bizony jó hosszú katonavonat állt így össze, a második vágány majdnem teljesen végig volt a szerelvénnyel. Már teljesen útrakészen állt minden, a helybeli rendőrök és csendőrök a szerelvény előtt sétálva távoltartottak most már mindenkit. (...) A parancsnok segédtisztjével végigment a legénységi kocsik mellett még egy