Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

KÖRVÉDELEMBEN

KÖRVÉDELEMBEN Csendes, nyugodt, de közel -30 fok körüli, rendkívül hideg éjszakát hagytunk magunk mögött. A fáradtságunkat egy éjszaka kipihenni lehetetlenség volt, ahhoz több időre, nyugalomra lenne szükség. Hogy ez a pár órai pihenés mit jelentett, csak az tudja kellő mértékben értékelni, aki hosszú hetek után végre meleg szobában, rendes, tiszta ágyban, ruháit levéve, megtisztálkodva, nyugodt körülmények között hajtotta már álomra fejét. Ébredezésem közben a közelmúlt viszontagságai jutottak eszembe: az állásharc szörnyű és kíméletlenül hosszantartó küzdelme, a veszteségeink sokasága, emberi tragédiák sora, a védőállásunk „szerencsés" elhagyása, bizonytalan „vakbélháti" éjjelezésünk, az azt követő fejetlenség, zűrzavar, majd pánikszerű távozásunk Oszkinóból. Ehhez jött még a szörnyű hideg, amely mindannyiunk teherbíró képességét teljes mértékben igénybe vette. Akik ide kerültünk, a sors kivételezettjei vagyunk, s hálát kell adni, hogy eddig minden baj nélkül, ha fáradtan és éhesen is, de ép bőrrel megúsztuk. A katonáink vitézül, bátran küzdöttek, harcoltak. Sajnos, azonban a további kilátásaink nem a legrózsásabbak. Vajon hol vannak, hová lettek a tűzfegyvereink? Ezek hiányában mit tehetünk, mivel vesszük fel továbbiakban a harcot? A saját embereim szörnyű körülményeit ismerem és megértem! Csodálatos módon a századomból alig harmincad magammal megmaradtunk, egy árva golyószóróval. Itt vagyunk és élünk. De a többiekkel vajon mi történhetett? Biztos vagyok abban, hogy valamennyien megjárták a maguk „kálváriáját", de esküjükhöz híven ők sem szabadultak meg önként a fegy57