Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A TÁMADÁS

mégis fedél alá kerülni, ha csak pár órára is. A zászlóaljparancsnok előrelátó intézkedése folytán valahonnan a „gulyáságyúk" is előkerültek. Hoztak bőven meleg ételt. Itt pihent a derekasan helytálló 53./III. salgótarjáni testvér zászlóaljunk is a megmaradt embereivel. Veszteségre ugyan számítottak, de ekkoráról még álmodni sem mertek. Az emberek tetszés szerinti mennyiséget ehettek, pótolhatták mindazt, amit két nap óta elmulasztottak. A meleg étel kissé felsza-. badította a kedélyeket, a dermedt végtagokba ismét életet „lehelt", a letargiába esők kezdtek magukhoz térni. Már csak a nyugodt pihenésre lett volna szükség. A szállásunk nyugalmát biztosítandó, tábori őrsöket állítottak fel. Az ellenség felől felhúzódó völgy horhosainak végződéseit a sikerrel megmentett tűzfegyvereink beosztásával zárták le. Századomnak egy golyószórója maradt. Amikor a golyószóróst e feladat elvégzésére kijelöltem, jelentette, hogy nincsen hozzá tára. Erélyesen, határozottan parancsoltam meg, hogy „akkor tár nélkül zárja le a völgyet"! Természetesen a tár mégiscsak valahonnan előkerült. Pihenőre térve senkit sem kellett elringatni! Jólesett nekem is, hisz az elmúlt két nehéz nap után nem annyira a fizikai fáradtság fogott el, inkább idegileg készültem ki. Annak ellenére le kellett pihennem, hogy ismertem a helyzetünket. Közvetlen közelünkben ellenség „tanyázott", amely bármely pillanatban ránk törhetett. A biztosítás, amivel rendelkeztünk, nem volt nagyértékű. Akik a tábori őrsön nyugalmunkat biztosították, egytől egyig közülünk valók, éppen olyan elcsigázott, fáradt, leharcolt állapotúak, mint amilyenek mi voltunk, amikor pihenni tértünk. Az volt az érzésem, közülük nem egy akad, aki fáradtságát már nem képes leküzdeni, elalszik az őrhelyén. Valamennyien nyugodt éjszakában és főként a szerencsénkben bíztunk! 50