Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A TÁMADÁS

csatlakozott az 5. század zömtől elszakadt része a századparancsnokukkal. A körülzártaknak sikerült a sötétség leple alatt saját erőből kitörni. Amíg ez az ellenállás létezett, az oroszok kénytelenek voltak az újabb egységeiket kerülő úton meneteltetni, hogy zászlóaljunk szívós védelmét megtörjék. A védelembe levő 5. század balszárnyánál is betört az ellenség és a védőket a II. vonal árkába szorította vissza. A főellenállási vonalban maradt III. szakaszom oldala és háta szabaddá vált, s elkezdődött a futóárokban maradottak felgöngyölítése. A zászlóalj harcálláspontja körül is elkeseredett harc folyt. A bekerítést ők sem tudták megakadályozni. Hárs százados, aki az ezreddel még rádión összeköttetésben állott, jelentette egységének körülzárását, reménytelennek látszó helyzetét. Ekkor rendelte el az ezredparancsnokság a zászlóalj kitörését és Sztorozsevoje magasságában a reteszállás felvételét. Ezt zászlóaljparancsnokunk állítólag a harcoló századoknak is leadta rádión, amiről persze én nem tudhattam, mivel huzamosabb ideig a főellenállási vonalban tartózkodtam. A zászlóalj harcálláspontja környékén harcolók visszavonulását az ellenség észrevette és több harckocsi bevetésével üldözni kezdte őket. Tamás Gyula tüzér főhadnagy 75 mm-es páncéltörő ágyújával rövid időn belül közülük ötöt kilőtt, mire a még megmaradt négy harckocsi támadását beszüntette. A sötétség beálltával Hárs századosaknak, külső segítséget is kapva, sikerült kitörniük és a „Vakbélhát"-ra visszahúzódniuk. Az általam a reteszállásból elküldött hírvivőt ezért is vártam mindhiába. Alltunk és vártuk a „megváltó parancsot", mert bizony a semmittevés az árokban, a szabad ég alatt, -16-18 fokos hidegben nem volt valami leányálom! Ráadásul üres volt a gyomrunk, fáradtság, kimerültség, elhagyatottság, kétségbeesés érzete kezdett erőt venni rajtunk. Lassanlassan sötétedett, ami számunkra pillanatnyi reményt, meg48