„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Zeidler Miklós: Irredenta kultusz Magyarországon a két háború között

ságnak. A magyar kisebbségek helyzetének ismeretlen volta az anyaországiak előtt nem kis mértékben e menekülteknek köszönhető, akik úgyszólván magukra vállalták a »kisebbségi« sors következményeit és éveken keresztül szinte eltakarták a valódi kisebbségi sorban maradt nemzetet az anyaország elől. E menekültek tudtak legkevesebbet a kisebbségi sors alakulásáról, mégis ők lettek a változott helyzet szakértői - puszta eredetüknél fogva."

31 Ez a kissé kuruckodó nemzeti öntudat természetesen a határon túli magyarok mentalitásában is tetten érhető; legnagyobb erővel azokban a rétegekben, akik erősen kötődtek a történelmi Magyarország elveszett világához. A történelmi középosztály, a köztisztviselők és az idősebb generáció számára ugyanis a kisebbségi létet meghatározó alapélmény éppen a veszteség, az elnyomatás, a kisemmizés és a jogfosztottság volt. Azon rétegek és korosztályok számára, akiknek a személyes emlékeiből Nagy-Magyarország hiányzott - földművesek, munkások és mindenekelőtt az ifjabb generációk -, a kisebbségi lét már adottság volt. Míg előbbiek élményvilágában és fogalmi készletében a történelmi ország volt a kiindulópont, utóbbiak már az új körülmények között szocializálódtak, annak viszonyai közt határozták meg helyzetüket, identitásukat, célkitűzéseiket.

32 Meglepő és nagyon tanulságos látni, mennyire egybehangzó a csehszlovákiai, romániai és jugoszláviai magyar haladó kisebbségi gondolkodók századelőn született nemzedékének programja. Nem tudjuk, hogy ebben a korszellemnek, a közös tapasztalatnak vagy egymás figyelésének, az egymással folytatott párbeszédnek volt-e nagyobb szerepe. Mindenesetre szembeötlő, hogy valamennyien azt a gondolati utat járják be és tárják fel a közösség előtt, amely a kisebbségi létből fakadó következmények felismerésétől a puszta tagadással és passzivitással való szakításon, valamint az integráció kényszerén át a rugalmas, de nem elvtelen alkalmazkodás természetessé válása felé vezet. Bennük az új életkeretek nem a hanyatlás elviselhetetlen érzését váltották ki, ők a nemzethű alkalmazkodás követelményét fogalmazták meg. Úgy is mondhatnánk, Borsody István: Magyarország és a csehszlovákiai magyarság. In: uő (szerk): Magyarok Csehszlovákiában, 1918-1938. Bp., 1938, 216. A menekültek között voltak a nemzeti és politikai szempontból legöntudatosabb rétegek. Távozásukkal a kisebbségi társadalmakban e téren deficit keletkezett, Magyarországon viszont a konzervativizmus és a nacionalizmus jelentős aránynövekedést könyvelhetett el. A menekülteknek az a része, amelyik megőrizte közéleti aktivitását, a politikai emigráns klasszikus pozíciójába került, annak tipikus mentalitásával bírt - és rendre el is követte az ebből fakadó hibákat: nem a megfelelő helyen, nem a megfelelő tónusban, kétes erkölcsi bázisról fejtette ki politikai véleményét. Jócsik Lajos visszaemlékezésekből és publicisztikai írásokból álló kis könyvében úgy véli: az államfordulatra adott reakciókat elsősorban az határozta meg, hogy „társadalmi rétegeink a háború előtt a magyar állameszméhez milyen közelségben éltek. Mert a kisebbségi helyzetben legnagyobb változást éppen azok a rétegek mutatják, melyek szinte teljes létüket a magyar politikai nemzettudatra tették fel s abból éltek, hogy a magyarság politikai tudatát szervezték. Azok a csoportok, amelyek a háborúelőtti világ szociális gátlásai folytán távolabbra kényszerültek a politikai nemzettudattól, amelyeket tehát oly közvetlenül nem melegített, a változásra sokkal kisebb mozgással és nyugtalansággal feleltek." Lásd Jócsik Lajos: Iskola a magyarságra. Egy nemzedék élete húsz éves kisebbségben. Bp., 1939, 84. 83