„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Zeidler Miklós: Irredenta kultusz Magyarországon a két háború között

tol az önépítésen és az eltérő mértékű együttműködésen át a beolvadásig igen széles volt a magatartási skála. A magyarországi közvélemény túlnyomó része azonban - miközben jóformán semmit sem tudott a kisebbségi léthelyzetről lényegében nem kevesebbet várt el és kért olykor számon a határon túl rekedt magyaroktól, mint a kollektív és egyéni hősiességet, a rendíthetetlen ellenállást a beolvasztó politikával szemben. Amíg pl. maguk a felvidékiek némi öniróniával és rezignáltsággal vették tudomásul, addig az anyaország nacionalistái valósággal felháborodtak azon, hogy a határon túliak „felvették már a Batya-cipőt".

29 A kívülállóknak e túlzó elvárásaira reagált az az olvasói levél is, amelyet katolikus ifjak küldtek be 1935-ben az egyik magyar nyelvű erdélyi folyóirathoz: „Magyarországról nem jó tanácsokat vagy kéretlen és romantikus nemzetsírást várunk - szólt a levél - hanem megértést és pozitív tetteket. Ne igyekezzenek minket, kisebbségieket föladatainkról és helyzetünktől minduntalan kioktatni. Ehelyett nagyon örülnénk, hogyha olyan magasan humanisztikus, de amellett reális, konkrét, pozitív indításokról értesülnénk, melyek a magyarországi és kisebbségi magyarokat egyformán összefűznék közös munkára."

30 Bármennyire méltánytalan vagy akár megalázó, bármilyen hátrányos vagy akár elviselhetetlen volt is a helyzet, amelybe a kisebbségi magyar kollektíven és egyénileg került, elsődleges szempontja mégiscsak a túlélés maradt. Mindazok a bölcs tanácsadók és szónokok, akik Magyarországról a viszonylagos biztonság és kényelem „luxusát" élvezve mondtak ítéletet azok felett, akik elfogadták a kisebbségi sorsot, de nem vállalták a mártíriumot - nos, mindezek a bölcsek csak éppen azt nem értették meg, hogy a helytállás nem azonos az öngyilkossággal. Közöttük igen sokan voltak azok a menekültek, akik a kisebbségi létforma helyett Magyarországot választották, és azóta afféle élő lelkiismeretként oktatták ki hazafiságból a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyarokat. Nekik (is) szólt Borsody István felvidéki közíró kritikája az első bécsi döntés előestéjén: „Megértjük azokat, akik feltétlen muszájból távoztak Magyarországra, de örök szemrehányást fogunk érezni azokkal szemben, akik könnyelműen, vagy gyöngeségből, kényelemből, vagy puszta számításból hagyták el földünket, hozzájárultak Magyarország túlzsúfoltságához és - ami még rosszabb - a kisebbségi magyarság sorainak ritkításához. De túl a puszta tényen, hogy elhagytak bennünket, hogy ők, akik közülünk távoztak, nemhogy nem lettek kapocs köztünk és az anyaország közt, hanem - tisztelet a kivételnek - éppen ellenkezőleg, magukat játszották ki - talán önmaguk igazolására az igazi kisebbségi mártíroknak, ők lettek a »jó« magyarok, a magyarság háború utáni megítélésében legelöl jártak az illúziók kergetésében, új helyükön pedig inkább hasznot húzni igyekeztek abból a tényből, hogy a »Felvidékről« származnak, ahelyett hogy szolgálatokat tettek volna a csehszlovákiai magyar29 Jócsik Lajos: Idegen igában. Húsz év cseh uralom alatt. Bp. [1940], 7, Tomas Bat'a cseh cipőgyáros, miután megismerkedett az amerikai tömeggyártási technológiákkal, rendkívül termelékeny bőr- és cipőipari üzemeket állított fel, amelyek olcsón és megbízható minőségben állították elő a világszerte Bata márkanéven ismertté vált lábbeliket. A „Bátya- (vagy Bata-) cipős magyar" a Csehszlovákiába való betagozódását tudomásul vevő magyar ember szinonimájává vált. 30 Erdélyi levél Korunk Szava, (V. évf.) 1935/23-24., 435. Kiemelés az eredetiben. 82