„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Zeidler Miklós: Irredenta kultusz Magyarországon a két háború között
Az irredentizmus kultusza már a húszas évek legelején kezdte meghódítani a köztereket. A különböző emlékművek és a programszerű utca- és térelnevezések megannyi alkalmat teremtettek a közgondolkodás befolyásolására, hiszen puszta jelenlétükkel a mindennapok részévé váltak, a megemlékezések és ünnepségek alkalmával pedig, mint helyszínek és szimbólumok, szakrális funkciót töltöttek be. Közvetve hozzájárultak a Trianon-ellenes közhangulat ébrentartásához azok a világháborús hősi emlékművek is, melyek nem sokkal a háború után országszerte megjelentek a települések főterein. Az igazi irredenta emlékművek sorát azonban a budapesti Szabadság téren felállított szoboregyüttes nyitotta meg, amely az elcsatolt országrészeknek állított emléket. A teret központi fekvése, szépsége és reprezentatív jellege, nagy mérete, „kihasználatlansága" és rövid, ámde mozgalmas története is alkalmassá tette arra, hogy afféle nemzeti emlékhellyé váljon. A reformkori „Sétatér" kialakítását még Széchenyi István gróf kezdeményezte, a tér végében álló Újépületben végezték ki 1849 októberében az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, ide torkollott az Október 6. utca, vagyis a tér dicsőséges történelmi korszakot idézett meg, de már a kollektív gyász mozzanata is hozzákapcsolódott. A kétszeres életnagyságban, műkőből készült szobrokat a Szabadság tér északi, íves lezárásánál állították fel félkörben. 1921. január 16-án, az avatás napján, több tízezer ember zsúfolódott össze a téren. Az ünnepség elején Zadravecz István katolikus tábori püspök, a szegedi ellenforradalmárok egykori spirituális vezére eskette meg a tömeget a kitartásra: „A magyarok Istene, a szent zászló, a szabad ég, a magyar lélek a tanúnk, hogy addig nem nyugszunk, amíg Északkal, Déllel, Kelettel, Nyugattal nem egyesülünk." Az ugyanekkor megszentelt irredenta zászlót, melyet a Magyarok Nagyasszonyának alakja és a történelmi Magyarország 63 vármegyéjének címere ékesített, az ünnepség után őrzési helyére, a Ba zi likába kísérték. A megemlékezés végén a főszónok, Urmánczy Nándor festett apokaliptikus képet a „ketrecbe" szorított csonka ország jövőjéről, melyre „az állam és társadalom teljes lezüllése vár (...), ha el nem jön minél előbb az az erős kéz, mely kényszerítem fog bennünket, hogy minden megmaradt erőnket egyesítsük országunk visszaszerzése érdekében". A szangvinikus alkatú, soviniszta Urmánczy beszédének végén a megtorlás programjának kifejezte reményét, hogy az irredenta szoborcsoport „a nemzet búcsújáró helye, (...) a gyűlölet és bosszú kohója legyen". 10 A tér hossztengelyétől balra, az óramutató járásával egyezően követte egymást Nyugat, Észak, Kelet és Dél allegóriája. Az egyes műveket hősi és romantikus beállítások, tömegével alkalmazott történelmi jelképek dominálták. Sidló Ferenc Nyugat című szobra az Őrvidék gyászát ábrázolta. A szent koronára bukó alak jobbjában az elszakított vármegyék címerét, baljában kettős kereszgondolkodás. Bp., 1989; Sinkó Katalin: A megsértett Hungária. In: Hofer Tamás (szerk.): Magyarok Kelet és Nyugat közt. A nemzettudat változó jelképei. Bp., 1996, 267-281. 10 Liber Endre: Buda-pest szobrai és emléktáblái. Bp., 1934, 310-312.; Pótó János: i. m. 2728. Vö. A magyar fajdalom négy szobrának felavatása. Néptanítók Lapja, 1921 /1-3., 18. 72
