„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Ormos Mária: Trianon és a magyar gazdaság

gát a megművelt földterület nagyságát illeti, minden bizonnyal van valamilyen elvileg megközelíthető optimális felső, illetve a másik végen valamilyen még elviselhető alsó határ, de hozzá kell tenni ehhez, hogy e határok mozgékonyak, méghozzá nem kizárólag a klimatikus és más, adottnak tekinthető viszonyoktól függnek. A művelés intenzitásának növelésével a nagybirtok optimális határa szemmel láthatóan csökken, a tipikusan közepes, illetve kisbirtokos mezőgazdaságokban pedig már a század első felében több országban megtanulták az alsó határ gyakorlati kitágítását. Ezt tették az önkéntes paraszti farmerszövetkezések az országok egész sorában. Noha Magyarország kétségkívül a kisgazda szervezkedések országa volt, ilyesfajta önkéntes paraszti mozgalom - sporadikus kezdeményezések ellenére - valójában sosem vert gyökeret. Szövetkezet néven ugyan több intézmény is működött (Hangya, Futura, Magyar Mezőgazdák Szövetkezete stb.), sőt volt közöttük, amely neve szerint termelési kérdésekkel is foglalkozott, a valóságban azonban csak a felvásárlásokat intézték állami támogatás mellett, illetve a fogyasztást segítették elő boltjaikkal. E hálózatok jelentőségét nem lehet tagadni, de az is kétségtelen, hogy az ilyesfajta szövetkezet csak kevéssé tud részt vállalni a kistermelő alapvető egzisztenciális gondjainak megoldásában. Melyek voltak e megoldatlan és egyénileg megoldhatatlan gondok? Mintegy féhnülió törpebirtokos, ugyanannyi mezőgazdasági munkás és negyedmillió mezőgazdasági cseléd számára a fő probléma abban állt, hogy nem tudta biztosítani önmaga és családja létminimumát. A földdel történő ellátás ezeken a családokon csak akkor segíthetett, ha egyúttal birtokába jutottak a megfelelő művelési eszközöknek, vagyis ha rendelkeztek akkora tőkével, amely a kisbirtok felszerelését és művelését magas szinten lehetővé tette. Ez viszont teljesen kilátástalan volt mind ekkor, mind 1945-ben. A modernizálás folyamatában pedig azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy vajon egyáltalán milyen hatás várható egy olyan rendezéstől, amely a lakosság mintegy felét kisbirtokossá teszi, még akár viszonylag kedvező körülmények között is. Feltételezhető, hogy körültekintő, a már egyébként is életképesnek mutatkozó kisgazdaságok megerősítését célzó intézkedések révén jelentős könnyítést és egyúttal eredményt lehetett volna elérni. A fennmaradó, és még mindig milliós létszámú szegénységen azonban csak az segíthetett volna, ha az ipar motorja sokkal gyorsabban forog és e reményvesztett embereket legalább részben magához vonzza, továbbá ha a nagybirtok modernebb és intenzívebb gazdálkodásba fog, és végül ha az állam jelentős közmunkákat hajtat végre, amire egyébként az úthálózat, a vasút, a vízgazdálkodás stb. területén óriási szükség lett volna. Tény viszont, hogy az ipar csak kevéssé tudott felgyorsulni, a nagybirtok - valamilyen okból kifolyólag, amire még visszatérek - csak ritka esetekben volt modernizált, az állam pedig tette, amire képes volt, de ez nem vezetett messzire. Hiányolni mindenesetre főképpen azt lehet, hogy az életképes kisbirtok értelmes kiegészítése és támogatása nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem történt meg, illetve hogy az önkéntes összefogásra és a termeléstől kezdve a fázisok egymásutánjára nézve nem alakultak ki megfelelő, az erőket összerendező intézményes formák. Ami a nagybirtokot illeti, a fejlődés hiányát többen is a nagybirtokos érdektelenségére, beidegzett rossz szokásaira, illetve arra vezetik vissza, hogy termékeinek eladása után minden fejlesztés nélkül is megélt, és ezért nem volt ér50