„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Ormos Mária: Trianon és a magyar gazdaság

dekelt abban, hogy modern termékszerkezeten és eljárásokon törje a fejét. Nem kívánom kétségbe vonni, hogy voltak ilyen rest és saját érdekeiket is semmibe vevő nagybirtokosok, de attól tartok, hogy ebből hibás dolog általános modellt alkotni. A nagybirtokok egy nem csekély része ugyanis már közvetlenül a háború után nyakig el volt adósodva. Kövér György 1982-ben napvilágot látott könyvében

14 közölt egy táblázatot, amely szerint a hitelintézetek által nyújtott jelzálogkölcsönök az 1848. évi 15 millióról 1910-ben 4 milliárd aranykoronára emelkedtek, és az adósságok nagy része a földbirtokot terhelte. A birtokokra a jobb jövő reményében jó ideje nagy összegű kölcsönöket vettek fel. Ez a teher nyilvánvalóan csak kisebb részében maradt a megkisebbedett magyar területen, de minden bizonnyal ott sem volt jelentéktelen. E teher jó részétől ugyan a birtokosok az infláció révén megszabadultak, de később felgyűjtötték az adóhátralékot, majd sorra bérbe adták, illetve eladogatták vagy a birtok egy részét, vagy akár az egészet is. Már tudniillik akkor, ha ezt a birtok hitbizományi jellege nem tette lehetetlenné. Természetesen e folyamat okait is lehet keresni, a kiválasztott időszak helyzetmegítélése és az abból adódó lehetőségek szempontjából ez azonban közömbös. Lehetséges, hogy ekkoriban a korábbi könnyelműség árát kellett megfizetni, de az ár mindenesetre éppen ekkor lépett követelőzőén előtérbe. Mégpedig azon új feltételrendszer keretében, amelyben a mezőgazdasági áruk számára nem létezett többé a korábbi birodalmon belüli biztos piac, a nemzetközi agrárpiac pedig a háború végétől kezdve 1934-ig gyászos képet mutatott. A birtokos, megint csak a jövőben bízva, hiába vett fel újabb és újabb hiteleket, azok következménye csak egy lehetett: az, hogy az adóssága szaporodott és szép csendesen a csőd szélére jutott. Ha egyszer bekerült e hibás körbe, többé semmi esélye nem maradt arra, hogy modernizálni kezdjen. Tudjuk viszont azt is, hogy voltak ugyancsak jó néhányan, akik ügyesebbeknek bizonyultak. Ők át is tértek új termények előállítására, sőt tőkés vállalkozásokba is fogtak, és így, több lábra állva, egészen jól elboldogultak. A Trianonnal kikényszerített küépés a nemzetközi piacra és az ettől elszakíthatatlan modernizálás a Trianon által teremtett szituáció mellett tehát jelentős részben a világpiaci mozgások és a már a startnál mutatkozó eladósodottság következtében vált lehetetlenné, amihez még társult néhány pótlólagos körülmény is. Közismert, hogy a húszas évek végén, a harmincas évek elején a lamentábilis helyzetért sokan a kormányt tették felelőssé. A vádak egy nem jelentéktelen része megalapozatlan volt, másik részén viszont ma is el lehet gondolkodni. A már hivatkozott Károlyi Imre mindenekelőtt a luxuskiadásokat hányta Bethlen István szemére, és ezek között felsorolta pl. a tihanyi halbiológiai intézetet, az úgynevezett „csíborpatkolót", a külföldön létesített magyar kollégiumokat, a szerinte felesleges négy egyetemet, amelyből kettő is elég lett volna, továbbá a villamos centrale megépítését, de még az államilag támogatott szövetkezeteket is. E bírálattal legfeljebb akkor lehetne egyetérteni, ha bárki is tudhatta volna előre, hogy egy iszonyatos válság miatt az egyetemek átmenetileg állástalan diplomásokat fognak termelni, de ezt még maga Károlyi sem sejthette. A továbbiakban azonban a kritika már olyan szempontokat vet fel, amelyek a gazdaság és a róla való közgondolkodás szempontjából valóban nagyon fontosak voltak. 4 Kövér György: Iparosodás agrárországban. Gondolat, Bp., 1982. 51