„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Vadkerty Katalin: A belső telepítések Csehszlovákiában a második világháborút követő években

szombati, Korponai, Losonci, Ipolysági, Feledi és a Kékkői járások 35 községében közel 5362 hektár földet osztottak volna ki közöttük, de a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal megtagadta betelepítésüket az intenzíven gazdálkodó községekbe. Visszautasította még az Nemzetvédelmi Minisztérium ultimátumát is, hogy megadott határidőre szállásoljon el 250 családot. Ilyen körülmények között a kiszállítás vontatottan haladt, ezért az Nemzetvédelmi Minisztérium 1948. április 12-én megegyezett a Földművelésügyi Megbízotti Hivatallal és a Belügyi Megbízotti Hivatallal, hogy a családokat elhelyezik. A Földművelésügyi Megbízotti Hivatal feltétele szerint a belügyi szervek az 1935. évi 53-as számú rendelet alapján „kilakoltatják az elkonfiskált vagyonokban élő magyarokat", s gondoskodnak az elhelyezésükről. A Szlovák Telepítési Hivatal száz családot vállalt el, akiket a lakosságcsere-egyezmény gazdaságaiba akart betelepíteni, de csak a Magyarországról áttelepült vagyontalan szlovákok elhelyezését követően. A Szlovák Telepítési Hivatal ekkor még azzal számolt, hogy a lakosságcsere-egyezmény VIII. paragrafusa alapján több ezer „magyar háborús bűnöst" telepíthet ki, s átveheti állami tulajdonba került vagyonukat. Elvárásaik nem teljesültek. A magyar kormány elutasította a győztes nagyhatalmak meghatározásának nem megfelelő „háborús bűnösök" átvételét, így a lestiek kiköltöztetése elhúzódott, és csak az 1950-es években fejeződött be.

11 A csehszlovák kormány a szláv nemzetállam megteremtése érdekében „hazahívta" az európai és az amerikai államokban élő cseheket és szlovákokat. A folyamatot az etnikai hovatartozást hangsúlyozva repatriálásnak nevezte. A kiszemelt országokat két csoportba osztotta. Az elsőbe került Románia, Jugoszlávia, Lengyelország, a nyugat-európai és az amerikai államok. A másodikba Bulgária és Kárpátalja, azt követően, hogy a csehszlovák kormány ezt a területet önként átadta a Szovjetuniónak. A repatriálás egyoldalú telepítés volt, és nem szabályozta nemzetközi egyezmény. A felkért országok kormányai engedélyezték a csehszlovák propagandát, de a költségek térítését elutasították, s így a Csehszlovák Köztárság fedezte a toborzáson kívül a személyek és ingóságaik szállítási költségeit is. Az anyaországok nem váltották meg a repatriáltak visszahagyott ingatlanait sem, s ilyen feltételek mellett az akció a vagyontalanok „hazatérésének" kedvezett, akiket - kiemelten Romániában - önálló gazdaságok és más anyagi juttatások ígéretével nyertek meg. A Szlovák Telepítési Hivatal és a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal a belső telepítések tervezésekor számolt a vagyontalan repatriánsokkal, s pl. a Somorjai járásban már 1945 tavaszán 28 romániai családnak készítettek 10-12 hektáros gazdaságokat. A romániai repatriánsok áttelepítése két szakaszban valósult meg. Az első 1946 nyarán kezdődött, a másodikat az Megbízottak Testületének 1947. június 2-i határozata indította el, amely lehetővé tette a „gazdaságilag tehetős" romániai és jugoszláviai szlovákok hazatérését. Míg az első szakasz vagyontalan repatriánsait közelebbi területi meghatározás nélkül telepítették, addig a második szakasz tehetősebbjeit - a határozat értelmében - „Dél-Szlovákia magyarlakta területeire kell betelepíteni". ii SZNL-Pr, SZTH-ffl. osztály. 2944/111-47: 5736/111-48. Uo. FMH-B, 304: Lest-Orem Láz faszc. ÁKL-Pr, MTEH, 1029: 341-1/1,1361/45. 295