„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Beluszky Pál: A modernizáció területi differenciái a századelő Magyarországán

4. 2. 2. Az Alföld Az Alföldnek a „számottevően modernizált" régiók közé történt besorolása meglehetősen eltér a hagyományos magyarországi felfogástól (mely, mint említettük, elmaradottnak tartja). Ez a régió Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Bács-Bodrog, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú vármegyékre, Heves és Borsod megye déli harmadára terjedt ki, területe meghaladta a 42 ezer km

2-t, ahol 3,3 millió ember élt 1910-ben. Az Alföld előkelő „helyezése" a számszerűsített mutatók alapján aligha vitatható.

8 Magyarázat inkább a miértre szükséges.

9 Néhány tényező szerepe nyilvánvaló. - Az Alföld településszerkezete igen sajátos volt a századelőn (s részben ma is az). A lakosság többsége népes településeken élt, a városi lakosság aránya feltűnően magas, a legtöbb alföldi megyében meghaladta az 50%-ot, de pl. Csongrádban 71, Hajdúban 70, Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyében - Budapesttel nem számolva - 63% volt. - Az a tény, hogy a lakosság magas hányada népes, városi méretű és városi funkciókkal (is) rendelkező településeken élt, elősegítette az innovációk - s így a modernizáció - terjedését. Láttuk ezt az „orvoslátta holtak" esetében, az alfabetizmus terjedésében (iskolahálózat), de még a telefonhálózat kiépítettségében is. - A XIX. század második felének modernizációjában kiemelkedő szerepet játszott az agrárgazdaság, márpedig annak súlypontja a jelentős agrárfelesleget produkáló Alföldre esett. Ugyanakkor az is tény, hogy az Alföld prosperitása a századelőn szűnőben volt. Ennek okát az agrárkonjunktúra hanyatlásában kereshetjük, valamint abban a tényben, hogy a XIX. század végétől a gyáripar vált a modernizáció „motorjává", valamint kedvezőtlenül változott meg az alföldi mezővárosok társadalmának összetétele (proletarizálódás). A modern infrastruktúra kiépítése is ekkor indult meg, s e téren az alföldi települések kétségtelenül hátrányos helyzetben voltak. 8 Az általunk figyelembe vett „modernizációs elemek" terén - kivéve a gyáripart - az alföldi megyék vitathatatlanul a magyarországi vármegyék élén álltak (még úgy is, hogy az alföldinek számító Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye által közrezárt Budapestet nem számítottuk az Alföldhöz). Az alföldi megyék átlagos rangszám-értéke (73 megye esetén) 10,6, jobb, mint a nyugat-magyarországi régióé. A „legmegbízhatóbb" modernizációs mutatók terén is feltűnő egyes alföldi megyék előkelő helyezése: pl. az „orvoslátta holtak" esetében Békés megye a sajátos közjogi helyzetű Fiume (Rijeka) város mögött a 2. volt az országos rangsorban, Hajdú a 4., Csongrád a 6., Jász-NagykunSzolnok a 7. és így tovább. 9 Felvethető természetesen, hogy a „számokba sűrített" modernizáció nem adja vissza annak árnyalatait, minőségi jegyeit. Ez nem zárható ki, ám annyira nem lehet rossz a módszer, hogy annak eredményei ne közelítenék a valós helyzetet. 25