„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„EGY TÉRSÉG, AHOL A HATÁR ELVÁLASZT...” – A SZLOVÁK–MAGYAR HATÁR KIALAKULÁSA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI - Romsics Ignác: Az I. világháború alatti cseh–szlovák határelképzelések és a békekonferencia vitái a csehszlovák–magyar határról

hány percre visszavonultak bizalmas tanácskozásra. Erről visszatérve Wilson bejelentette, hogy a külügyminiszterek bevonásával a következő napokban véglegesíteni fogják a csehszlovák-magyar és a román-magyar határt, s ezt mindhárom érdekelt féllel haladéktalanul közölni fogják. Elvárják, hogy ezeket a határokat a továbbiakban mindenki tiszteletben tartsa. A román és a csehszlovák kormány képviselőivel június 11-én, a Külügyminiszterek Tanácsának ülésén közölték a május 8-án, illetve 12-én már elfogadott határaikat. A döntéssel Bratianu és Vaida-Voevod, illetve Kramar és BeneS egyaránt elégedetlen volt. A románok eredeti igényüknek megfelelően a Nagyvárad és a Szeged, valamint a Nagykároly és a Csap közötti határszakaszon kértek számukra előnyös módosítást. A csehek ugyancsak két ponton támasztottak kifogást. Részben azt kérték, hogy Pozsonnyal szemben, a Dunától délre kapjanak egy úgynevezett hídfőállást, részben pedig azt, hogy a CsataKalonda-Losonc vasútvonalnak ne csak a két végpontja, hanem a Hont és Balassagyarmat közötti, magyar területen futó szakasza is kerüljön csehszlovák fennhatóság alá. Ugyanezen az ülésen tárgyalták Pellé tábornoknak, a csehszlovák haderő francia parancsnokának előterjesztését egy új csehszlovák-magyar demarkációs vonalról. E javaslat szerint a magyar csapatokat a Duna, illetve a Vác-Miskolc sávtól mintegy 20-25 kilométerrel délebbre húzódó vonalra kellett volna visszavonni. A Külügyminiszterek Tanácsa Pellé javaslatát és Bratianu követelését egyhangúlag elvetette. A csehszlovák követelések közül viszont elfogadott annyit, hogy a Csata-Losonc vasútvonal azon csomópontját, ahová a korponai szárnyvonal becsatlakozott, vagyis Ipolyságot, Csehszlovákiának ítélte. Június 12-i ülésén a Négyek Tanácsa mindenben helybenhagyta a külügyminiszterek előző napi döntését, amit a csehszlovák delegáció is elfogadott.

28 Az újabb csehszlovák fellépésre az osztrák-magyar határról folyó viták adtak alkalmat. Clemenceau-hoz intézett július 5-i levelükben Kramar és Benes amellett léptek fel, hogy Burgenland ne legyen sem Ausztriáé, sem Magyarországé, hanem kerüljön a Népszövetség fennhatósága alá. A csehszlovák állam vasúti összeköttetése a tengerrel csak így oldható meg biztonságosan - érveltek. Szempontjaikat azonban egyedül a franciák tartották méltány land ónak, a másik három ország képviselői nem. A csehszlovákoknak nyújtandó „vigaszdíjként" így és ekkor vetődött fel ismét a Pozsonnyal szembeni hídfő kérdése a Duna jobb partján, amit a Legfelsőbb Tanács júniusban még elvetett. A franciák által támogatott újabb engedmény ellen elsősorban az olaszok harcoltak, ám július 10-én ők is beadták a derekukat. Ezen a napon Csehszlovákia megkapta az annyira áhított dunai hídfőt, vagyis Pozsonyligetfalut és közvetlen környékét. Az 1919 márciusára kialakított szakbizottsági határjavaslatok tehát 1919 nyarán két ponton módosultak: Ipolyság közlekedési meggondolásokból, Pozsonyligetfalu pedig stratégiai szempontok miatt Csehszlovákiához került. Arra való utalásokat azonban, hogy ezekre a döntésekre a Tanácsköztársaság miatt került volna sor, nem találtunk. 28 „A második demarkációs vonal, valamint az 1919. jánius 12-ei szlovák-magyar végleges határ a cseh-szlovák javaslatok és követelések tükrében" címmel bővebben olvashatnak erről Marián Hronsky tanulmányában. 169