„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Beluszky Pál: A modernizáció területi differenciái a századelő Magyarországán
(Az összegzésbe végül 12 mutatót vontunk be: 1. az írni-olvasni tudók aránya, 2. az „orvoslátta holtak" aránya, 3. a hitelintézetek betétállományának nagysága a lakosságszámra vetítve, 4. a százezer lakosra jutó telefonállomások száma, 5. a gyáripari keresők aránya az összlakosságból, 6. a nem agrárkeresők aránya, 7. a tűzkár elleni biztosítások lakosságszámra eső összege, 8. a jelzáloghitelek nagysága lakosságszámra vetítve, 9. a polgári iskolai tanulók aránya a lakosságból, 10. a százezer lakosra jutó kórházi ágyak száma, 11. városodottsági szint a magas hierarchikus ragu települések lakosságszáma alapján, 12. városodottsági szint valamennyi városi funkciójú település lakosságszáma alapján. Az összegzést a ragszámmódszerrel is elvégeztük, az eredmény azonban olyannyira hasonlatos volt az előbbi eljárás végeredményéhez, hogy külön nem elemeztük.) Ezen térkép alapján rajzoltuk meg az ország modernizációs zónáit. A „generalizáció" során figyelembe vettük a városhierarchia élén álló városok s környezetük viszonyát (alig modernizált környezetben jelöltük a modernizációs gócokat), a hasonló modernizációs szinten álló vármegyék összevonásával nagyobb régiókat alakítottunk ki, néhány esetben „feldaraboltunk" vármegyéket (pl. a csak „közepesen" modernizálódott Vas megye északi felét Szombathellyel, az egyik közszellemében, gazdaságában, épített környezetében leginkább modernizálódott megyeszékhely várossal, a „nyugat-magyarországi modernizációs ék" területéhez soroltuk). Kistáji szinten természetesen nem állt módunkban a modernizáció szintjét és szerkezetét meghatározni, noha kétségtelen épp ezen a szinten mutatkozott meg a modernizáció számos jellegzetes típusa, a modernizáció egyes elemeinek sajátos kombinációja. 3. Eredmények. Néhány modernizációs „elem" területi differenciái 3. 1. Az írni-olvasni tudás Az írni-olvasni tudás mértéke a legtöbb „modernizációs vizsgálatban" kitüntetett szerephez jutott. Az írni-olvasni tudás terén hazánk a századelőn épp a „nekilendülés" fázisában járt; 1880-ban az ország (Magyarország és Horvát-Szlavonország) 6 éven felüli lakosságának 41,8%-a, 1910-ben 66,7%-a tudott írniolvasni, az úgynevezett törvényhatósági jogú városokban (az ország nagyobb városaiban) ez az arány 85,4%, a vármegyékben (a „vidéki" Magyarországon) 64,9%. (1. TÁBLÁZAT) AZ írni-olvasni tudás terjedése nagyfokú területi differenciákat alakított ki. Az alfabetizációban előrehaladt megyékben a felnőtt lakosság túlnyomó többsége már tudott írni-olvasni (az ország északnyugati megyéiben - Mosón, Sopron, Győr, Veszprém, Esztergom, Vas megyék - meghaladta ez az arány a 80%-ot), míg arányuk több megyében nem érte el a 6 éven felüli lakosság egyharmadát (pl. a horvátországi Lika-Krbava vármegyében 25,4%, az ország északkeleti részén fekvő Máramarosban 26,8%, Szolnok-Dobokában 28,6% stb.). Ezek a jelentős területi különbségek számolástechnikailag teszik alkalmassá e mutatót a modernizációs folyamat mérésére, s „tartalmilag" is különösen alkalmas arra: a társadalom és gazdaság modernizációjának fontos feltétele az írni-olvasni tudás (a modern piacokhoz való csatlakozás kívánalmai, 15
