Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

A „csehkiverés” napjai a balassagyarmati sajtóban

szívvel kesereg egy fiatal élet korai megszakadása miatt. Ilyen nagy fájdalommal szemben persze sokszor meddő az emberi szó. Ha élek vele, teszem ezt azért, hogy reá mutassak a hit vigasztaló gondolataira, melyek szerint a halál csak közös sors és csak kapu, melyen keresztül mindnyájunknak át kell lépni és a melyen mi is át fogunk lépni. Ki előbb, ki később. Ezekből a gondolatokból merítsenek Önök is vigasztalást. Ezt mint pap nyújtom nektek. A másikat mint gyarmati polgár hozom. Én is itt születtem, nevelkedtem, mint ő. De ő mégis jobban szerette e földet, mert meghalt érette. Városunk ezt nem feledheti el. Emlékét kegyelettel fogja megőrizni időtlen időkig. Úgy legyen." 2. „Rózsa temetésére emlékbeszéd. Mélységes szomorúság fogta el szívünket két hét előtt, mikor 15-én arra ébredtünk, hogy minden nemzetközi jog és megállapodás ellenére Csehország katonái bevonultak és megszállták a várost. Mély szomorúság, mert hazafias magyarérzésünk mindig magyarnak tudta a várost. De tűrtük a csapást. Tűrtük fájón, szenvedvén, mint annyi évszázadon át elődeink. Tűrtük annál inkább, mert azt hittük, hogy ellenfeleink lovagiassága enyhíteni fogja a megszállás keserűségeit. Sajnos nem így történt. Hatalmukkal visszaéltek, és ezt azon a karon [ti. a vasutasokon] kezdték meg, amelyik a háború alatt úgy is sokat szenvedett. A nemzeti érzés ezt már nem tudta legyűrni, segítségért kiáltott, s a katonáink meghallották e jajszót. És eljöttek. Harcoltak és győztek. De a harc nem volt áldozatok nélkül. Az, kit most temetünk: Rózsa András, a derék családapa is ezek közül való. Minden hálánkra érdemes Ő, s hiszem is, hogy lakosságunk kegyelettel fogja őrizni emlékezetében. Úgy legyen." 3. „A katonák temetésén. A hazaszeretetről sok szép művet olvastam, sok ékes beszédet hallottam, de egyik sem markolta meg úgy a szívemet és lelkemet, mint az a pár szó, amit az itt elhunyt ifjú katonától hallottam. Czakó Balázs hívatott engem. Elvégezvén a lelkieket, egy kicsit beszélgettem és kérdezősködtem, nincs-e valami közölni valója a szüleivel: »Szerettem őket, de a hazámat még jobban szerettem.« Mégiscsak csodás erő az a magyar hazaszeretet, hogy ilyen hősöket nevel. De mert ilyen, nem féltem én ezt az országot. Téphetik, marhatják, szemben állhatnak pártok pártokkal, de a hazaszeretet egyesít és közös munkára serkent. Mi, gyarmatiak ígérjük, hogy az idegenből védelmünkre jött katonák hősiességét kegyelettel őrizzük s a harc áldozatainak emlékét megörökítjük. Ezt megfogadva, áldozzunk tisztelettel az ellenség itteni áldozatai felett is. Őket is a hazaszeretet tüze hozta ide, s ennek az érzésnek áldozataiként fekszenek itt. [„Ellenségeink" szó áthúzva] Hódítóink voltak, de a kard kiesett kezükből s most már itt pihennek némán. Pihenjetek itt, elesett katonák, csendesen, békésen. Véreink sírjai a magyar hazaszeretet oltára lesznek, míg az ellenség sírjai hirdetői lesznek annak a régi igazságnak: Ne bántsd a magyart." 4. „A 38-as bakák temetésére. Gyász[o]ló magy[ar] testvéreim! Sok szépet olvastam a hazaszeretetről s ennek erejéről -híres emberek szájából is hallottam ennek magasztalását -, de egy se tett rám oly mélységes hatást, mint az a pár szó, amit az itt nyugvó hősök egyikének ajkáról hallottam. Ágyához hívatott s mikor a lelkieket elvégeztük, megkérdeztem: »Fiam, barátom, nincs-e valami mondanivalód az otthon maradott szüleid számára?« - »Tessék velük tudatni, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem.« Megrendítő pár szó. De vigasztaló is. Szét akarnak darabolni minket? Le akarják tiporni Magyarországot? Hát kérdem, lehetséges-e, ha ilyen fiai vannak, mint ez az egyszerű kiskunmajsai fiú? Ha kevesen vannak, akkor igen. De ha sokan vannak, akkor nem. Lakosságunk örök hálára van 183