Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Előszó

Zoltán könyvei is említést tesznek a cseh katonákkal kokettáló szlovák cselédlányokról. Különösen előbbi írja le érzékletesen azt az ellenérzést, amellyel a város és a környék lakossága fogadta ellenállási szervezkedését. Az egység tehát ebben az esetben is viszonylagos volt. Csupán a helyi társadalom meghatározó, cselekvésre képes szereplői adták fel önös szempontjaikat - időlegesen. Ennek pillanatnyi jellegét jól jellemzi Vizy írása: a „csehkiverés" másnapján Somló József már azzal keresi meg őt, hogy segítségét kérje Rákóczy kormánybiztos eltávolításához. A „csehkiverés" katonai eseménysora is tele van ellentmondásokkal, hősi cselekedetekkel és szégyenteljes megfutásokkal, a civil kurázsi ragyogó példáival és a kétségbeesett önmarcangolással egyaránt. A korszak fonákságát mutatja az is, hogy a laktanya elleni magyar támadás katonai vezetője, Bajatz Rudolf, egy sikertelen ellenforradalmi kísérlet után, május elején, a demarkációs vonal csehszlovák oldalán kért és kapott menedéket. Érdekes módon már a kortársak is azon vitatkoztak, hogy tulajdonképp kik is verték ki a cseheket. Azaz: „Kié az érdem?" Sulacsik könyve, 1934-ben, így írja le a problémát: „Sokan vannak olyanok, akik akkor Bajatzékban megmentőjüket látták, s ma már felejtenek. Sokan vannak, akik túlértékelik akkori magatartásukat. Még többen, akik személyi érdeket akarnak belevinni ez értékes nap egyetemes megnyilvánulásaiba. Ha ez így folynék tovább, s ha egyes hírlapi megnyilatkozások továbbra is úgy ütnék agyon egymást, mint ahogyan azt a közelmúltban láttuk, sokan arra gondolhatnánk, hogy itt nem is volt csehkiverés, legenda, mese az egész történet." Sulacsik szerint az érdem mindazoké „akik e napon fegyverbe léptek. Csak egy ember, vagy csak egy csoport semmiképpen sem vindikálhatja magának a fegyvertény sikerét." A tanácskormány bukása, a fehér ellenforradalom, majd a Horthy-korszak többszörösen átforgatták az ország, és benne Balassagyarmat értékrendjét. Személyek, politikai, foglalkozási csoportok társadalmi pozíciója változott meg esetenként többszörösen - nehézzé téve az elfogulatlan ítéletalkotást. Csak egyetlen példát említünk. Huszár Aladárt, a „csehkiverés" városparancsnokát, későbbi budapesti főpolgármestert, a kommün alatt túszként tartották fogva. 1919 őszén már nógrádi kormánybiztos, később kinevezett főispán. Mindvégig a keresztény párt tagja. Aki olvasta utódja, a később országos szerepet kapott Sztranyavszky Sándor főispáni beiktató beszédét, az érzékelheti: politikai ellenfelek voltak. A két világháború közötti nógrádi politikai élet meghatározója pedig Sztranyavszky volt, aki a Károlyi-éra alatt cserhátsurányi birtokára visszavonulva szemlélte az eseményeket, míg Huszár - tetteivel és hírlapi cikkeivel - exponálta magát. Érthető, hogy amikor 1929-ben, Balassagyarmaton, Sopron példájára hivatkozva, mozgalom indult a Civitas Fortissima cím hivatalossá tételéért, Sztranyavszky nem lelkesedett az ötletért. Ő még jól emlékezett a „csehkiverő" katonák sapkájára tűzött „vörös rongyokra". A címadományozás így elmaradt. Pedig 1919. január 29-ét nem kisebb személyiség avatta ünneppé, mint maga Horthy kormányzó, aki 1922-ben, az eseményeknek emléket állító tábla avatásakor a követ8