Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Előszó

városban, és talán sosem tartottak azelőtt és azután annyi előadást a Legényegyletben, mint akkor. A szociáldemokraták - Somló József és Forgách József vezetésével - kinevezése után azonnal támadást intéztek Rákóczy István kormánybiztos ellen, aki a régi-új Függetlenségi Párt tagjaként, állásánál fogva az egyetlen hatalmi ellenpólust képezhette velük szemben. Somlóék - az országos folyamatokat leképezve - az idő előrehaladtával célkitűzéseikben és módszereikben egyre radikálisabbá váltak. Budapesten, január közepén a Népszava már „fekete reakciót" emlegetett: „...megint egymás nyakába borult a reverenda meg a kaftán, mit jelent ez? Azt, hogy féltik sötét hatalmukat a minden felekezeti csuhások..." - olvashatjuk a pártlapban, egy emberöltővel későbbi korszak hangvételét előrevetítve. A balassagyarmati politikai diskurzus nem merítkezett ilyen mélyre, de Forgách József hírlapi cikkeiben már megjelentek az „ellenforradarmárok"-nak címzett figyelmeztetések. A szociáldemokraták előbb külön fegyveres testületet, munkásgárdát, majd munkástanácsot szerveztek. Kivonulásukkal megbénították a nemzeti tanácsot, felrúgva a függetlenségiekkel kötött helyi koalíciót. A „kettős hatalom" időszaka Balassagyarmaton 1919. február 26-án, Rákóczy kormánybiztos fegyveres erővel történő eltávolításával ért véget. A március már a szociáldemokraták hónapja volt. A helyi politika mentes volt a bolsevik radikalizmustól. Még ha volt is annak talaja a városban, akadtak is képviselői, kommunista pártszervezet nem jött létre. Maguk a szociáldemokraták azonban - bárhogyan is hangsúlyozták megnyilatkozásaikban a kétfrontos harc szükségességét - egyre inkább hasonlatosakká váltak szélsőbaloldali ellenfeleikhez. Forgách és Péterffy Béla sajtóvitája jól példázza ezt az utat. Ebbe a folyamatba ékelődött bele a város csehszlovák megszállása, az ellenállás érlelődése, majd szerveződése, végül az idegen megszállók kiverése a városból és az Ipoly mentéről. Az eddig elmondottak figyelmeztetnek arra, mennyire fontos az az egységesítő erő, amely 1919. január 29-én összefogta a város polgárait. Schuch István szociáldemokrata vasutas és Pongrácz György megyei főjegyző (később a Területvédő Ligái elnöke) kézfogását már a kortársak is jelkép értékűnek tartották. Két világ találkozását látták benne. A megosztottság helyett a közös felelősség és sors vállalását. Ebben egyedi „alternatíva" a balassagyarmati példa: az összetartozás erejét demonstrálja. Mutatja, milyen lehetőségei vannak a megosztó érdekek háttérbe szorításának akkor, amikor a közösség egészét, anyagi és mentális értékeit fenyegeti veszély. Ezt az egységet a köztudat ma töretlennek, általánosnak tételezi. Azonban a források arról is tanúskodnak, hogy a csehszlovák megszállásnak voltak támogatói is a városban. Egy titkosrendőr szerint a „Lúdfertály" szlovák parasztgazdái voltak csehbarátok, Mollináry Gizella regénye pedig egy „úrinőn" keresztül idézi fel - talán nem alaptalanul - egyesek szimpátiáját a megszállók által biztosított társadalmi nyugalom iránt. Miként Vizy Zsigmond és Sulacsik (Antal) 7