Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Előszó

meny részesei a „csehkiverés" előtt és után is meghatározói voltak a város közéletének. Azzal a megkerülhetetlen kérdéssel kell szembesülnünk, hogy mit vállalunk, vállalhatunk akkori tetteikből, akarataikból. Csak a fegyverfogás, az idegen katonaság kiverésének hazafias, példamutató tényét, avagy a dokumentumok elvezetnek bennünket odáig, hogy tévedéseivel, sőt bűneivel egyetemben is magunkénak tudjuk 1918-1919 Balassagyarmatát. És kicsit megértőbben „apáinknak" tekintjük majd akkori polgárait, megszüntetve egy történeti korszak leegyszerűsítő démonizálását, de végleg megszabadulva az elmúlt évtizedek primitív heroizálásától is. Élihez azonban elengedhetetlen, hogy a megtörténtekről lehántsuk az idők során rájuk rakódott, gyakorta egymásnak is ellentmondó értelmezéseket. Kötetünk - szándékunk szerint - ehhez ad segítséget. Ha végiglapozzuk forrásainkat, és azt keressük, mit tarthatunk az akkori városi közélet legszembetűnőbb sajátosságának - eltekintve a „csehkiverés" napjainak eseményeitől -, mindenek előtt talán azt a folyamatos küzdelmet, harcot említhetjük, amellyel a szociáldemokraták 1918 novemberétől 1919 márciusáig eljutottak a politikai hatalom megszerzéséig. Balassagyarmaton nem egy szervesen kiépült és a háború végén csak megerősödött pártszervezetről van szó, hiszen az 1918. évről szóló beszámolójukból is kitűnik: a háború alatt teljesen szétesett helyi csoport addig sem rendelkezett nagy tömegbefolyással a megyeszékhelyen. Október-decemberben hirtelen, a forradalmi változások hatására talpra álló, és a régi („úri") politikai elit visszahúzódásával keletkező vákuumot kitöltő gyors szervezeti növekedés ez. A párt tagságát jelentősen növelte azoknak az alkalmazotti rétegeknek a bekebelezése, amelyek - a forradalom első heteiben - részben egzisztenciális megfontolásokból, de bizonyára meggyőződésből is „kollektíván" léptek be a párt soraiba (postások, iparosok, vasutasok, stb.). A „csehkiverés" kezdeményezői, a vasutasok, többségükben éppúgy szociáldemokraták voltak, mint az 1919. január 29. délutánján katonaság nélkül maradt város rendjét fenntartó munkásgárda vagy a munkástanács tagjai. A párt, helyi törekvéseiben, az országos tendenciákat követte. Balassagyarmaton azonban csak napokig tartott az a szövetség, amely a Függetlenségi Párt, a szociáldemokraták és a polgári radikálisok koalícióját összetarthatta volna. Ez részben abból következett, hogy mind a régi 48-asok, mind a többnyire zsidó értelmiségieket tömörítő radikális párt, szervezetlenek voltak és a korszak végéig sem tudták létrehozni egységes politikai szervezetüket. Utóbbiak csak vezető személyiségeik révén játszottak fontos szerepet mint a szociáldemokrata törekvések segítői. A függetlenségiek pedig csak 1919 januárjában kezdtek egymásra találni, szervezkedésüket azonban a csehszlovák megszállás megakasztotta. Próbálkozások történtek más, ellenzéki politikai csoportok létrehozására, de lényegében ezek a kísérletek is sikertelenek maradtak. Jól jellemzi a városi társadalom korabeli tagoltságát, hogy külön pártba tömörültek az evangélikus, szlovák származású parasztgazdák és megmozdultak a katolikusok is: keresztény „úrinők" Prohászka püspök kiáltványával házaltak a 6