Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Előszó

ELŐSZÓ „Mit ér nekem az egész világ, ha az egységes Magyarországot eltiporják, és az én fajom ezeréves történelmét megsemmisítik" - vajon gondolt-e Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke arra, amikor az újesztendő első napján, 1919-ben, ezekkel a szavakkal fordult hallgatóihoz, hogy neve elválaszthatatlanul összekapcsolódik majd az integer Magyarország vesztével? S vajon Károlyi Mihály két hónappal később, március 2-án, híressé vált szatmári beszédének elmondásakor - „a végszükség esetében még fegyverrel is fölszabadítjuk ezt az országot" - visszagondolt-e arra, amikor Hock mellett állva még azt jósolta, hogy az 1919. év „ideálja" a pacifizmus lesz? Amikor Jászi Oszkár, már kint Amerikában, megvonta addigi életének mérlegét, összehasonlítva a magáét Masaryk sorsával - „Az egyik oldalon: államalapítás és egy teljesen és ragyogóan kiélt élet. A másikon: egy összetört ország és egy feldúlt élet" - érzett-e felelősséget a dolgok alakulásáért? Ereztek-e mindannyian felelősséget azért, hogy Magyarország forradalmi úton való modernizálása - legalábbis annak polgári radikális-szociáldemokrata kísérlete - 1918-1919-ben zsákutcába vezetett. Még ha a csődöt nem is maguk idézték elő, csupán annak megoldására bizonyultak alkalmatlannak? Mindezt nem a „tetemre hívás" szándékával említjük föl. Hiszen bőven idézhetnénk - visszamenve az időben - a „boldog békeidők" megannyi politikusát, akik maguk is sírásói lettek a történelmi Magyarországnak. Nem tartjuk feladatunknak felidézni, különösen nem ismertetni azokat a vitákat/ amelyek a történelmi Magyarország „összeomlásának" szükségszerűsége vagy esetlegessége körül zajlanak. Úgy hisszük, aki kézbe veszi ezt a könyvet és megismerkedik annak tartalmával, arra kap példát, hogy volt alternatíva. Egy helyi, lokális cselekvési lehetőség, amelynek azonban országos alkalmazhatóságát nem vizsgáljuk. A balassagyarmati „csehkiverés" - eredményességét tekintve - magányos példa maradt, és éppen ezért tartjuk különösen fontosnak, hogy megismertessük az Olvasót az 1919. január 29-én történtekkel. Munkánk során azonban arról is meggyőződtünk, hogy értelmezhetetlenek e nap történései a megelőző és a következő napok, hetek, hónapok eseményei nélkül. Ezért gyűjtöttük össze a Károlyi-éra korszakának forrásait, zömmel hírlapi közléseket, hadtörténeti és közigazgatási dokumentumokat. Csak így kaphattunk lehetőséget arra, hogy értékeljük a „csehkiverés" jelentőségét, mibenlétét, és nem utolsó sorban levonjuk tanulságait. Kötetünk akár arra is késztetheti olvasóját, hogy - az átértelmezés szándékával - újragondolja ezt a manapság megtagadott korszakot, amelyre lemosnatatlanul ragad rá az országvesztés bélyege. Különösen érdekes és fontos ezt itt, Balassagyarmaton megtennünk, ahol a hivatalos városi ünnepként kanonizált ese5