Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Kronológia

hal Maczka János, a december 1-jei Tupi-féle haláleset másik áldozata. Január 5. A kormányülésen a belügymi­niszter bejelenti, hogy a salgótarjáni kormánybiztos telefonon három járás területére statárium elrendelését kér­te. A minisztertanács hozzájárul a ki­hirdetéshez. — A Magyarországi Vas­utasok Szövetségének szakosztályai vezetőségválasztó közgyűlésüket tart­ják (január 6-7-én sor kerül a Szövet­ség első kongresszusának megrende­zésére). * A HM karhatalmi osztályá­nak Szecsey salgótarjáni főszolgabíró jelenti, hogy a városban „Az összes üzletek és az összes magánlakások ki vannak fosztva." — Peyer Károly kor­mánybiztos jelentése szerint Salgótar­jánban a rend helyreállott. — A HM karhatalmi osztályának jelentése sze­rint „Balassagyarmat a demarkációs vonal védelmét határozta el." ** A Nógrádi Hírlap hírt ad az ún. palóc dandár szervezéséről. — Balassagyar­maton megalakul a Függetlenségi Párt. Elnökké Áninger Lászlót választ­ják. — Balassagyarmaton megjelenik a kassai katonai kerületi parancsnokság felhívása, mely rögtönítélő eljárást hirdet gyilkosság, rablás, gyújtogatás, idegen tulajdon rongálása esetére. Január 6. Fegyveres összeütközés ma­gyar és csehszlovák egységek között Vágsellyénél. ** Küszner főszolgabíró aláírásával hirdetmény rendelkezik a rögtönítélő bíráskodás elrendeléséről, a vasúti és automobil forgalom korlá­tozásáról, a telefonhasználatról, a ka­puzárásról, a csoportosulásról, a ven­déglátóhelyek zárórájáról. Január 7. A csehszlovák 7. légionárius hadosztály egy-egy oszlopa bevonul Galántára ill. Dunaszerdahelyre. * A HM képviselője kéri a fegyverszüneti bizottságot, hogy Vixnél tiltakozzon az Ipoly átlépése miatt: „Annál is in­kább, mert a csehek előrenyomulása az antant főparancsnoksága által a megszállás határaira vonatkozó ren­delkezések súlyos megsértését képezi, és a salgótarjáni bányák elfoglalása esetén Magyarország utolsó nagyobb szénforrásától fosztja meg." ** A csendőrség elhagyja Balassagyarmatot és Selypre távozik. — A nemzeti ta­nácsból kilépnek a szociáldemokrata és polgári radikális tagok. Az ülésen a tanács csatlakozik az érsekújvári el­lenállási szervezkedéshez. A tanács ideiglenesen beszünteti működését. Január 8. Tornócnál egy század 12-es komáromi honvéd tűzharcba kevere­dik a csehszlovákokkal, de visszavo­nulásra kényszerülnek, mire elesik Ér­sekújvár és Párkány. Érsekújvár kül­döttséget meneszt a csehszlovákok elé, hogy a fosztogatások megakadá­lyozására a városba hívja őket. — A HM betiltja a fegyveres ellenállást Lé­ván, Pálmay Ernő különítményét ki­vonja a városból előbb Ipolyságra, majd később Drégelypalánkra. — Sel­mecbánya és Bélabánya csehszlovák impérium alá kerül. — Csehszlovák páncélvonat érkezik Párkánynána ál­lomásra, ezzel a csehszlovák csapatok itt is elérik a Dunát. * A Népszava tu­dósítást közöl Galánta elfoglalásáról. A lap másik híre szerint a Dunántúlon a csehszlovákok elleni szervezkedés címén ellenforradalmi szervezkedés folyik. ** A nap folyamán a csehszlo­vákok Losoncról Fülek felé a 110. sz. őrházig tolják előre őrjárataikat. A de­markációs vonalon mindössze hatvan ember és két gépfegyver áll velük szemben. — Rákóczy kormánybiztos, a 16. gyalogezred itt lévő alakulatai és 482

Next

/
Thumbnails
Contents