Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Visszaemlékezések, feldolgozások

A városban, Szecsey főszolgabíró híradása nyomán, egy órán beül mindenki tudta, hogy Hatvanból katonai karhatalom érkezik. Mintha lidércnyomás alul szabadult volna fel mindenki a jó hír hallatán. Akik az előbb még lázasan csomagoltak, most abbahagyták készülődést, a fejvesztett menekülési láz egyszerre lelohadt, az emberek inkább az ajtókat, ablakokat torlaszolták el és védekezésre készültek. A fosztogatók kezdték tapasztalni, hogy a fenyegető felszólítások, kapurugdosások, ablakbeverések, amelyekre a reszkető emberek eddig engedelmesen nyitották fel az ajtót és szolgáltatták ki önmagukat és mindenüket, egyik óráról a másikra hatástalanokká váltak, mert a burzsuj nem reszkető áldozat többé, hanem konokul és makacsul ellenszegül. Sőt horribile dictu [még kimondani is szörnyű] még az is előfordult, hogy az egyik mellékutcában, mikor egy proletár a nyomorult burzsuj óráját követelte, egy hatalmas pofont kapott helyette. A fordulat okát csakhamar megtudták a fosztogatók is: Szecsey főszolgabíró reggel telefonon segítséget kért, és Hatvanból katonaság jön. A gyávábbak és az óvatosabbak egyszerre kijózanodtak a féktelenség mámorából és igyekeztek elsomfordálni, a csahosok, a részegek és az elszántabbak azonban kiadták a jelszót: védeni fogjuk magunkat! Ide ugyan be nem teszi a lábát egy katona se! Elhatározták, hogy a pályaudvart megerősítik, s míg egy fenyegető csoport az állomásra indult, egy másik vérszomjas falka elindult „megrendszabályozni" a postát a telefonálás miatt. Egykettőre megtudta mindenki, hogy, az, aki a telefonálást lehetővé tette, Balázs Mária postatisztviselő volt. A csahosok szidták azokat, akikre az éjszaka a posta őrizetét bízták, pedig hát nem volt igazuk, mert az általános fosztogatásban, szegényeknek, azoknak is jól esett egy kis zsákmány. Sokkal kifizetődőbb volt rabolni, mint a postán kuksolni. A csőcselék percek alatt körülvette a postát, de mindenfelől zárt ajtókra talált. A posta ellen érzett düh erre egyszerre még nagyobbra nőtt. - Agyon kell ütni azt a burzsuj dögöt! - süvítette a tömegben valaki, és egyszerre csörömpölni kezdtek az ablakok, és zuhogni kezdtek az ütések az ajtón. - Nyisd ki az ajtót, ha kedves az életed! - Nyisd ki az ajtót, mert ha mi nyitjuk ki, darabokra tépünk! - Gyújtsuk rá a házat! Szörnyű trágárságok, káromkodások, fenyegetések özöne zúdult az épületre. Balázs Mária reszketve várta, mi lesz. Az ajtót, még ha akarta volna, sem nyithatta volna már ki, mert tudta, hogy ha kinyitja, vége. Az őrjöngő csőcselék végez vele. Még az udvar felé talán menekülhetett volna, vagy elrejtőzhetett volna valahol, de nem tudta magát elszánni semmire. A telefont sem akarta elhagyni. Délelőtt Hatvanból is arra kérték, hogy a telefont ne hagyja ott, hogy az érintkezésnek meg legyen a lehetősége, bár most, hogy a posta körül volt véve, ennek nem volt valami nagy jelentősége. Odakint közben egyre nagyobb lett a zaj. A csőcselék dinamitért ordítozott, a türelmetlenebbek valami karót kerítettek valahonnan és azzal döngették a főkaput, sőt valaki mintha már a szomszédos szobában mászkált volna s a zárt ajtó kilincsét próbálgatta. 409