Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
I. Balassagyarmat a hadak útján (...) 3S0 1919 januárjának utolsó napjaiban, akkor, amikor a magyar kézből kihullott a kard, amikor szerte e hazában „nem akartak katonát látni", amikor a négyéves világháború borzalmai hazánkat is gyászruhába öltöztették, s mindenki a békére vágyott, - egyetlen hely volt széles e hazában, ahol felvette a polgárság a levetett katonaruhát, akcióba lépett a még fegyverben álló katonaság, újra csodákat művelt az aláásott fegyelem, új hazát teremtett a hazaszeretet: ez a hely Balassagyarmat volt. A világháború árulói, akik pánszláv álmaik beteljesülésére elérkezettnek látták az időt, lopva, félénken, itt-ott harcolva is, azért, hogy amint ők mondták „rendet csináljanak", eljutottak Balassagyarmatig, átlépték az Ipoly vonalát, 1919. január 15-én megszállták a várost. Az ide betolakodó cseheket a katonaság, vasutasság, polgárság 1919. január 29-én kiverte a városból, és ezen fegyvertényével megadta a lökést az Ipoly bal parti falvaknak hasonló bátor magatartásra. Rapptól Ipolyságig mindenütt magyar zászlót lengetett a szél. Visszatértek az 1648. évi győzelmes idők, amikor nemcsak férfiak, hanem nők, s még gyermekek is kivették részüket a harcból, s a dicsőségből. Véresen, dicsőségesen járta meg Balassagyarmat a hadak útjának legutolsó szakaszát. Elesett, megcsúfolt, megcsonkított állapotunkban Balassagyarmat volt az egyetlen magyar város, amely nem tűrte, hogy ősei földjét idegen hatalom tapodhassa. Ennek a megmozdulásnak ténye kárpótolta Balassagyarmatot az évszázadok viharai között történt szenvedéseiért, olyan erkölcsi tőkét adott ennek a városnak kezébe, amilyennel egyetlen város sem dicsekedhetik, s amely győzelem megmagyarázhatatlan módon mégis magyar életünk Hamupipőkéje lett. Vüágítsa be ennek a győzelemnek a fénye szomorú jelenünket s kiáltsa oda a világnak: így kell a hazát szeretni. II. Balassagyarmat a Károlyi-éra alatt Nem sokkal a csehek kiverése előtt Balassagyarmat is a világháború utáni hónapok külső képét mutatta. Még mindig voltak gyászruhás özvegyek, akik már nem vártak senkit; még mindig voltak olyanok, akik még titokban reménykedtek; még mindig sírtak a hősi halottak árvái; s még sokan voltak, akik a katonasorból, a szenvedésektől elnyűtt katonaruhából ki se vetkeztek, amikor a főváros felől új szellők kezdtek fújdogálni. A főváros hangulata pedig nagyjából megegyezett a vidék hangulatával; nagy tömegek helyeseltek Linder Bélának, aki kijelentette, hogy nem akar katonát látni. Ma másként ítéljük meg a helyzetet, de akkor sok ember éljenzett ennek a kijelentésnek, hiszen annyi nyomorúság, fájdalom, gyász sohase zúdult az or350 A Balassagyarmat történetére vonatkozó ismertetést elhagytuk. 342
