Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Visszaemlékezések, feldolgozások

szagra, mint éppen a világháború következtében. Élénken élt még a világháború borzalmas élménysorozata a frontot jártak szívében, bizony belefáradt az ország a katonáskodásba, megelégelte a nép a fegyvert. Ennek a nagy letargiának tudható be, hogy lassanként köztársasági hangokat is lehetett hallani, majd amikor a tragikus sorsú Tisza István gróf érc alakja is ledőlt, nyíltan is előbújtak a fórumokra a patkányok. A világ azonban még mindig nem látta, hogy azalatt, amíg a lövészárkok mélyén szenvedett a nemzet jobbik része, idehaza titkos és jól megszervezett aknamunka folyt, amelynek az volt a célja, hogy aláássa a tekintélyt, szabadabb elveket hirdessen társadalmi és etikai téren is. Amikor pedig jöttek a hírek, hogy a Felvidéken előnyomultak a csehek, megmosolyogta a hírt, aki csak hallotta, s amikor már beigazolódott a szomorú valóság, nem volt elég erő a fegyveres ellenállásra. A még fegyverben álló katonaság főrészt a kommunista mozgolódásokat figyelte, vagy csak arra kapott parancsot, hogy „tiltakozzék" a csehek előnyomulása ellen. Most már minden igaz magyar ember látta, hogy jó lett volna minél több katonát látni... Balassagyarmat is szeretett volna katonát látni, de nem volt alkalma, mivelhogy az itt állomásozó katonaságot a Honvédelmi Minisztérium szétosztotta az Ipoly mentén fekvő községekbe, hogy ezáltal az Ipoly vonalát biztosítsa. Balassagyarmatot valósággal kiürítette a felsőbb katonai parancsnokság. A háború után máshol is tapasztalható bizonytalanság, zavargások itt is jelentkeztek, katonaság nem volt, így a nemzeti tanácsnak, amely itt is mihamar megalakult, első dolga a közrend biztosítása volt. Felállított egy polgárőrszázadot, amelyet Vlaszathy csendőr százados felfegyverzett, kiképeztetett, amelynek kötelessége volt a város rendjének és nyugalmának fenntartása. Ez a polgárőrség később szétesett, megszűnt, s ekkor ugyancsak a nemzeti tanács szervezett egy másik polgárőrséget, de ezt már a szervezett munkásság tagjaiból. Ez a polgárőrség, a mai visszaemlékezések tüzében „vörös gárda" néven ismeretes. Ennek a gárdának nyolcvan tagja szervezett munkás, harminc pedig állítólag tartalékos tiszt volt. A munkásgárda hazafias szempontokból aggályos helyzetbe hozta a városnak régi, hazafias tradíciókban felnőtt, és azokhoz ragaszkodó tagjait. Megalakult tehát egy másik gárda is, amely ma is, mint „fehér gárda" ismeretes. Erről a gárdáról a szociáldemokrata párt végrehajtó bizottsága 1919. január elején azt állítja, hogy ez a város polgársága ellen való fegyverkezés. így ír erről az egykorú krónikás „Pongrácz György és Huszár Aladár vármegyei főjegyzők a legnagyobb titokzatossággal egy tiszti századot szerveznek kizárólag megbízható keresztény urakból, (úgy látszik ez nagyon fájt az elvtársaknak) és ezen titokzatosan megszervezett gárdát az itteni nemzetőrség parancsnoka, Bünitzer tüzérkapitány fel is fegyverezte. A szociáldemokrata párt végrehajtó bizottsága azonnal érintkezésbe lépett a HM-mel és a központi pártvezetőséggel, s megtette a szükséges lépéseket aziránt, hogy a város lakosságának ezzel a fegyverkezéssel veszélyeztetett nyugalma továbbra is megóvható legyen." 343