Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
A „csehkiverés” utóélete (hírlapi írások, dokumentumok)
laktanya felé eső legszélső ablakában villant meg néha-néha lámpafény. 3 óra 30 perckor harsant föl a trombita hangja, mire kiugrottunk rejtekhelyünkről, és rajta kiáltással embereimmel a laktanya kapujáig rohantam. Amint a lesállásunkból kiugrottunk, az emeleti ablakokból a csehek leghevesebb puskatüze fogadott bennünket. Ennek dacára én az utat teljes futásban a laktanya kapujáig egyhuzamban tettem meg, az őrbódénál tartózkodó cseh őrszemet személyesen megrohantam, annak fegyverét kezéből kicsavartam, majd embereimmel együtt a laktanya kapujának bedöntéséhez fogtam. A laktanya kapujának bedöntése nehezen ment, mert az a záron kívül be is volt szögelve. Belülről rémes ordítás hangzott, s a csehek légnyomásos kézigránátai morálisabb [Sic!] hatást fejtettek ki, mint szabad térben a megszokott csatazaj. Ennek dacára sikerült a laktanya ajtaját kifeszíteni, s itt összeverekedtem a 38asok legénységével, kik a már elfoglalt emeletről egy sajnálatos tévedés következtében a laktanya kapualjába szorultak. A 38-asok - midőn a géppuska [a] tüzét az emeleti ablakokra megnyitotta, az üvegek, vakolat és egyéb törmelékkel lehullottak -, azon hiszemben, hogy a csehek lőnek, kirohantak a laktanya kapuja alól, magukkal ragadták az én legénységemet is, s nagy rendetlenségben a laktanya délkeleti sarkához lapultak. Itt a helyzet válságosra fordult, mert a csehek revolverekkel lövöldöztek ki az ablakokból, s kézigránátokat dobáltak ki. Ezen helyzetünkből Vizy százados először a laktanya mellett öt lépésre elhúzódó árokba parancsolt bennünket, mivel azonban a helyzet itt is tarthatatlan volt, így a laktanyától csak nyolcvanszáz lépésre levő nagyobb árokba irányított bennünket. Ezen helyzetből több órás tűzharc fejlődött ki közöttünk és a csehek között. Közben a fűtőházat és a pályaudvart egy 38-as szakaszvezető szakaszával elfoglalta, s innét több foglyot és cseh vasutasokat hoztak hozzánk. Ekkor Bajatz százados tűzszünetet parancsolt, s az egyik cseh vasutast, mint parlamentert, azon meghagyással küldte be a laktanyába, hogy a csehek feltétel nélkül adják meg magukat, és ha tíz percen belül vissza nem térne, négy társát agyonlöveti. Ezen cseh vasutas tíz percen belül visszatért azzal, hogy a csehek hajlandók magukat megadni, mire Bajatz százados kihirdette, hogy a csehek megadták magukat. Erre az egész csoport legénysége az árkokból kiugrálva megindult a laktanya felé. Alig tettünk azonban nyolc-tíz lépést, a csehek az ablakokból közénk géppuskáztak, többen megsebesültek, s ezen meglepő géppuskatűz következtében a legénység legnagyobb része a szürkületben elfutott, úgy, hogy Bajatz és Vizy százados körül csak néhányan tisztek maradtunk meg. Bajatz százados újból beküldte a cseh vasutast a laktanyába, ez azonban közölve helyzetünket a cseh parancsnokhelyettessel (mert a parancsnok, Lauka légionárius főhadnagy már az első megrohanás alatt elesett) az azon választ küldte ki, hogy most már nem hajlandók magukat megadni és a géppuskatüzelésüket folytatták. Ezek után köztünk és a csehek között kölcsönös tűzharc állott be. Én parancsra csak akkor vonultam vissza, amikor azon téves hírt vettünk, hogy a csehek a 302
