Gere József: Békében, háborúban - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)
Harcok a Kárpátok előterében, Erdélyben és Magyarországon
Harcok a Kárpátok előterében, Erdélyben él Magyarországon megfigyelték, hogy sok autó és harckocsi vonul keleti irányba a vonalak felé. 1944. április 24-én reggel végre lehetőségük volt a katonáknak mosdásra és borotválkozásra. Kiosztották az éles lőszert is, katonánként 40 darabot. Közölték a tábori postaszámot is: M 888. Éjjel eső esett, majd napos, hűvös idő következett. 9 órakor a századot útnak indították. Alig haladtak egy órányit, amikor a lovak elfáradtak és nem akartak tovább húzni. 14 óráig csak 3 kilométert haladtak, 18 órakor Horozanka községbe értek, majd este és egész éjjel közel 40 kilométert gyalogoltak, miközben eltévedtek. Hajnali 5 órakor Markowa községbe értek, ahol letáboroztak. Az egész 23/11. zászlóaljat itt gyülekeztették. A falu viszonylag sértetlen volt. A balassagyarmatiak bevonulása előtt a partizánok feldúlták a paplakot, meggyilkolták a papot és több férfit is magukkal hurcoltak. Másnap, április 26-án együttartást rendeltek el, mert kiderült, hogy a környéken magyar és német egyenruhás partizáncsoportok tevékenykednek. 28-án a zászlóaljat partizánvadászatra vezényelték, ennek során három partizánt találtak. Kettő megadta magát, egyet lelőttek. Délután a 23/5. század második szakasza elfogott négy orosz katonát, akik az egyik faluszéli házban bújtak meg. 29-én a 23/11. zászlóalj a közeli nagy kiterjedésű erdőt fésülte át. 20 foglyot ejtettek. A harcban egy partizán meghalt, egy pedig megsebesült. A zászlóaljat május l-jén fél 10-kor útba indították keleti irányba, s másnap dél körül Vielziatin faluba értek. Útközben számtalan gépjárműroncsot és friss német sírokat láttak. A falvakban a lakosság elhanyagolt, rongyos képet mutatott, és mindnyájan éhesek voltak. A magyar katonáktól kenyeret kértek. Május 2-án és 3-án tovább vonultak a front felé. A 23. gyalogezred gyülekezési helyét Zawadowka térségében jelölték ki. 3-án este egy erdőben letáboroztak. A 23/11. zászlóalj ekkor a 20. gyaloghadosztály tartaléka volt. Éjjel szovjet repülőgépek zavaróbombázást végeztek, ezért aludni nem tudtak. Eleredt az eső, s a levegő is lehűlt, a katonák a sátrakban fáztak. A front közelsége miatt tilos volt a tűzgyújtás. Május 4-én olyan hideg volt, hogy egész nap köpenyben kuporogtak a katonák, miközben a Strypa folyó mentén települt losonci tüzérek lőtték az ellenséget. A hangulatot lerontotta, hogy a posta még nem érte utol a zászlóaljat, és már két napja nem kaptak kenyeret. A május 5-i étkezés a következőkből állt: reggeli 3 db főtt krumpli, kenyér nélkül, majd délelőtt 20 fő kapott egy kenyeret, fejenként 4 szem cukrot és 4 darab cigarettát. Este megkapták a rendes kenyérfejadagot, de mást nem, ezért kukoricát pattogtattak és azzal egészítették ki a vacsorát. A 20. gyaloghadosztály május l-jétől az 1. német páncélos hadsereg alárendeltségébe került, és csak katona-közigazgatásilag tartozott az 1. magyar hadsereghez. Ettől északra és tőle elválasztva a Dnyeszter legkeletibb csücskébe vezényelték. Zawadowka térségében a Vörös Hadsereg németek által szétvert egyse172