Belitzky János: Mikszáth és Balassagyarmat - Nagy Iván Könyvek 8. (Balassagyarmat, 2000)

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ „Nem vagyok polihisztor! Polihisztor nincs! Az viszont igaz, hogy a körülöttem zajló életből sokféle dolog érdekelt, sok minden megfejtésébe belekezdtem..." - vallotta ezt az a Belitzky János, akit pedig munkássága alapján - és hisszük, hogy nem alaptalanul - valóságos polihisztorként őrzött meg az emlékezetünk. E gondolatot 1986-ban a Palócföld-ben, egyik utolsó, ha nem a legutolsó, pályájára visszatekintő, összegző nyilatkozatában fogalmazta meg. Belitzky János életútja, melynek határkövei: 1909 születése és 1989 halála éve, átfog szinte egy egész századot. Időben átível történelmi korszakokat, térben Nógrádhoz kötődik, Losoncon született, Balassagyarmaton tölti gyermekéveit, 1963-tól haláláig Salgótarjánban élt és dolgozott. Közéleti és tudományos működése javarészt a megyében zajlott, kutatásai iránya tárgyválasztása is gyakran nógrádi eredetű. Nem szükséges, hogy ezzel kapcsolatban bővebben érintsük a helytörténetírásról vallott nézeteit, de egy általánosabb, eligazító gondolata nagyon is ide kívánkozik: „Nem szívesen és csak országosan elterjedt szóhasználat alapján alkalmazom a helytörténetírás megjelölést. Úgy vélem, hogy minden olyan kutatói és írói tevékenység, amelynek célja a múlt eseményeinek feltárása /tekintettel vagy tekintet nélkül a térbeliségre/ teljes jogú történetírói tevékenység." Azt az általa mindig szem előtt tartott követelményt, mintegy módszertani alapelvként szögezve le ezzel, hogy a helyi tematikájú kutatások érvényessége soha nem lehet helytörténeti jellegű - leszűkítő értelemben. Belitzky János életműve egyetemes érték, a XX. századi magyar történettudomány maradandó alkotása. Pályája a művelődéstörténész Domanovszky Sándor tanítványai köréből indult, művelődéstörténetből doktorált. A történész Belitzkyt szokás okkal és joggal nagy elődjéhez, a balassagyarmati születésű Nagy Ivánhoz hasonlítani, akit maga is szellemi példaképének tartott. S ez nem csupán felületes, jólhangzó példázat. A történelmet az emberi művelődés folyamataként vizsgáló történelemszemléletük, szintetizáló világlátásuk lényegében hasonlít. Széles látóköre, egyéni indíttatása, érdeklődése mellett éppen ez, Belitzky János történelemszemléletének művelődéstörténeti megalapozottsága volt az oka annak, hogy történeti kutatásainak szerves részét képezték - a sajtótörténet, a nyelvtörténet mellett - az irodalom jelenségei, a megyei irodalomtörténet kérdései. 5