Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - Seifert Ferenc: Nagy Iván genealógiai munkássága

alakjaiból próbál visszafelé, az ősök felé haladni, s jut el addig, ameddig a számára rendelkezésre álló bizonyítékok azokat hitelesen igazolják. Máig nem „lekörözött" művében 108 ősnemzetséggel foglalkozik, s több mint tízezer család szerepel benne. „A jórészt a keletkezési körülményekből fakadó hiányosságok dacára Nagy Iván fő műve végül is azért maradhatott meg mindmáig nélkülözhetetlen történész-segédeszköznek, mert százhúsz esztendő alatt sem született méltó versenytársa."

26 Ezt a jelentős munkát értékelte a Magyar Tudományos Akadémia is, amikor a pótlékkötet kinyomtatása után, 1869. április 14-én Marczibányi jutalommal tüntette ki. A jelentés szerint ez a munka „egy elhanyagolt, de szorosan történeti ágat mivel, eddig nem ismert adatokat nagy számmal hoz napfényre; viszonyaink között elég terjedelmesen s nevezetes részben elég alapos kritikával van dolgozva."

27 Családtörténeti munkásságának második időszaka 1883-al kezdődik, és tart mintegy két esztendeig. Ez összefüggésben van a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság megalakulásával. Élénken foglalkoztatja a társaság megindítandó folyóiratának címe, amelyre vonatkozólag az volt az álláspontja, hogy az minél rövidebb legyen. Az Adler mintájára alkotandó Oroszlán vagy Turul címért nem lelkesedett, helyettük ajánlotta a közlöny célját pregnánsan kifejező Czímvéd, Érdempajzs, Hagyománok Könyve, Stemmatographiai Lapok elnevezéseket. A választmányi ülés döntése után - miszerint a Turul nevet adták új lapjuknak - nem vonul vissza, hanem már rögtön az első számban két tanulmányát is közzé tette. A Losonczyak és a Bánffyak nemzedékrendjében éppen az első ízeket ismerteti részletesen, s igyekezett a rendelkezésre álló adatokból e nevezetes családok őseit, első elágazásait megadni. A Turulban még más cikkek mellett megjelent tőle A kisasszonyfalvi Istvánffyak, Igazító adalék a Bánffyak családjához, A Kaplyon genus és ágazatai, A Boksa genus és Chapyak, A kihalt gróf Gyulay család, A halászi Istvánffy család, A Csák nemzetség. A Hontvármegyei Almanachban. 1893-ban ír A Koháryakról, majd 1897ben az Irodalomtörténeti Közlemények különnyomataként jelenik meg Gyöngyösi István életrajzi adatainak s származásának megállapítása.

28 Ezekkel a tanulmányokkal már ismét ő adott mintát az ősrégi családok és nemzetségek történetének igaz megírására. A magyar levéltárügy és forráskiadás nagyon sokat fejlődött Nagy Iván óta, de egyetlenegy magyar történész sem kezdett neki ennek a fáradságos és gyakorlatilag befejezhetetlen munkának. Talán Kempelen Béla 1911-1932 között megjelent Magyar nemes családok című művét kell megemlíteni, amely Nagy Iván hiányait akarta pótolni. 120 000 családról tervezett írni, ebből 40 000 valósult meg. Ez tulajdonképpen csak a családok számát bővítette, de tudományos igényesség tekintetében elmarad a „Nagyiván"-tól, mint a többi genealógiai munka is. Ezért érvényes még ma is Fejérpataky László által a Genealógiai és Heraldikai Társaság titkári jelentésében 1898-ban írtak: „Nagy Iván neve hazánkban heraldikai és genealógiai gyűjtőnévvé változott; ő ezen művével egymaga minden segítség és támogatás nélkül többet tett szaktudományunk népszerűsítéséért, mint egy egész társulat".

29 Hogy ez mennyire így van, arra Mályusz Elemér 1924-ben, Szentpétery Imre 1932ben hívták fel a figyelmet. Mályusz súlyos szemrehányásokat hangoztatott a magyar genealógusokkal szemben, Szentpétery pedig alapjában véve negatív képet festett a harmincas évek genealógiai irodalmáról. Pedig ekkor már a modern genealógiai tudomány megalapítójának, Ottokár Lorenznek - éppen Nagy Iván halálának évében jelent meg - új, természettudományi szempontokat felvető, és bár sok túlzást, téve47