Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)
NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - Seifert Ferenc: Nagy Iván genealógiai munkássága
SEIFERT FERENC dést tartalmazó, de még ma is gondolatébresztő könyve megvolt, és Kekule von Stradonitz már kidolgozta a ma már általánosan elfogadott ostábla számozási rendszert. Már Adolf Hofmeister is felhívta a figyelmet a genealógiára, mint a történettudomány fontos segédtudományára. 30 Az előbbiek alapján még inkább felértékelődik Nagy Iván genealógiai munkássága. Amikor a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság megalakult, már az első percben kijelentette, hogy rá csak úgy számíthatnak, ha a „Társaság arra fog törekedni, hogy főleg a manapi szédelgős genealógizálási áramlatban merően hiteles adatok és dolgozatok által hasson." 31 Ez és Nagy Iván történészi jellemének három vonása: szorgalma az adatok gyűjtésében, lelkiismeretes bírálata azok felhasználásában s a történeti igazság szeretete azok közlésében, a ma genealógiával foglalkozók napi imádsága kell, hogy legyen. Jegyzetek 1 Karácsonyi János: Felsőgyőri Nagy Iván emlékezete. Turul, 20. évf. (1902) 1-7. p. 2 Holub József: Nagy Iván emlékezete. Turul, 39. évf. (1925) 1-5. p. 3 Márki Sándor: Emlékbeszéd Nagy Iván felett. In: Emlékbeszédek a M. Tudományos Akadémia tagjai felett X. köt. Budapest, 1901,153-175. p. Budapest, 1901, 153-175. p. 4 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. (A továbbiakban: Magyarország családai...) I. köt. Pest, 1957, ÜL p. 5 Uo. 6 Wagner Károly: Annalecta Scepusii sacri et profani. Kassa, 1778. Ld. Kállay István: Genealógia. In: A történelem segédtudományai. Szerk.: Kállay István. Budapest, 1986. 7 Karácsonyi János: i. m. 1. p. 8 Uo. 9 Idézi Holub József: i. m. 2. p. 1 Karácsonyi János: i. m. 3. p. Nagy Iván szerint főnöke Toldy Ferenc nem pártolta, inkább érdekei ellen működött feleségének apjával, Csató Pállal való korábbi ellentétei miatt. Ld. erre naplóját (Palóc Múzeum Adattára, Nagy Iván naplója, 1855. szeptember.) 12 Kerékgyártó Árpád, a budapesti egyetem tanára írta Magyarország első átfogó történeti kronológiáját Hazánk évlapjai, Magyarország történetének kortani átnézete 884-1849 címen és 1875-ben adta ki. 13 Ipolyi Arndold katolikus püspök (1823-1886). A Magyar Mythológia című műve a magyar tudomány egyik legnagyobb vitáját váltotta ki. 14 Nagy Iván naplója, 1856. november. 15 Márki Sándor: i. m. 157-158. p. 16 Lásd erre Szakály Ferenc: A Nagyiván. Kísérőtanulmány Nagy Iván Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal (1857-1868) című művének reprint kiadásához. Budapest, 1987. 17 Magyarország családai... I. köt. V. p. 18 Magyarország családai... I. köt. IV-V. p. 19 Magyarország családai... I. köt. VI. p. 20 Magyarország családai... I. köt. IV. p. 21 Magyarország családai... XII. köt. 514. p. 22 Karácsonyi János: i. m. 3. p. 23 Magyarország családai... I. köt. 63. p. 24 Karácsony János: i. m. 3. p. 25 Magyarország családai... Pótlékkötet, 306. p. 26 Szakály Ferenc: i. m. 9-10. p. 27 Idézi Márki Sándor: i. m. 160. p. 28 Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IX. köt. Budapest, 1903. 620-629 p. 29 Idézi Szakály Ferenc: i. m. 7. p. 30 Kubinyi András: A magyar genealógiai kutatás. Levéltári Közlemények, 40. évf. (1970) 2. sz. 214. p. 31 Idézi Holub József: i. m. 5. p. 48