Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)
NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - Bertényi Iván: A heraldikus Nagy Iván
BERTÉNYI IVÁN lansága miatt, s az is természetes ezután, hogy a Magyarország csaladai... különböző kötetei összeállításához címerleírásokat beküldők számára is mennyire különböző címertani szakszavak állhattak csak rendelnyilvánulást kell sorra kerítenünk, amelyben Nagy Iván paradox módon precízségével, igényességével fogott alaposan melkezésre. S ebből a terminológiai rendetlenségből kellett (volna) Nagy Ivánnak egységes szakszavakat használó munkát összekovácsolnia. így aztán természetes, hogy a legszigorúbb forráskritika mellett is szükségszerűen becsúsztak hibák a készülő vállalkozásba. Miután az „advocatus diaboli" szerepből fokozatosan elérkeztünk a megértőbb visszapillantó szerepébe, ismét egy olyan negatív tudósi és emberi meg9. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Nagy Ivánt másodalelnökévé választja lé. Altenburger Gusztáv, neves pecsét- és címergyűjtő gyűjteményéhez a még hiányzó anyagokat, illetve ezek hasonmásait hivatalos úton akarta beszerezni. Elképzeléséről 1876-ban Nagy Iván írt szakvéleményt. Ebben első sorban a címerek és a pecsétek közti határ elmosását rója fel, majd a „Gyűjtő Úr" szakmai gyengeségének indokaként az alábbi véleményét tárja elénk: „A Magyar Szent Korona stb... Czímerei czímű nyomtatott füzet mellett kiadott színezett kőnyomatban Magyarország czímerét lényeges hibával teszi közzé, ugyanis a czímerrajz jobb oldali részében vörös mezőbe négy ezüst pólyát helyez [kiemelés tőlem! - B. L] és így ezen jobboldali rész kilencz pólyára, öt vörös és ezüstre van felosztva, holott a tan szabályai és 34