Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - Bertényi Iván: A heraldikus Nagy Iván

a történettudomány szerint századok óta a szakértőknél köztudomása van, hogy Magyarország czímerének jobb oldali osztálya heraldice szólva: ezüst vörössel nyolcszor van szelve (achtmal gespalten in Silber roth) azaz négy ezüst s négy vörös pólyából (fascia) áll, amint ezt már a 17. század végén is a heraldicai tudomány egy korszakot alkotó nevezetessége így ír le: 'dextra pars argento et minio octobis ductibus fasciatur'. Ezek ellenében tehát a Gyűjtő Úr tévedése nem csak pontatlanság, hanem lényeges hiba és szembeötlő járatlanság. Ezek folytán a Gyűjtő Úr fáradozását tudományos szempontból tekintve sikertelennek tartom".

34 A magyar heraldika nagymestere, államcímerünk történetének a közelmúltban elhunyt elismert kutatója, Kumorovitz Lajos (Bernát) csaknem fél évszázada így nyilatkozott a Nagy Iván által felvetett kérdésről: „A 18. század közepéig terjedő időben a vörössel és fehérrel (ezüsttel) hétszer vágott pajzsmező az uralkodó ... kivételesen azonban a középkorban is előfordult az ezüsttel és vörössel hétszer vágott, s használták az iluminátorok is ... s amikor a 17. és 18. század fordulóján a hivatalos heraldika erre a színezési módra tért át, a könyvekben is meghonosodott. A 18. század elején a nyolcszor vágott (vörös alapon négy ezüst pólyát tartalmazó) czímer csatlakozik hozzájuk. A 17. század eleje óta tehát egészen 1848-ig (sőt még tovább is) a címernek a kiegyezés után való hivatalos rendezéséig a hivatalos és a gyakorlati heraldika három változatban színezi az ország címerét: 1. vörössel és ezüsttel vagy 2. ezüsttel és vörössel hétszer vágja a pajzs jobb felét, 3. nyolc vágással vörös alapon négy ezüst pólyát ad." Előfordul az ezüst alapon négy vörös pólya, s olykor további, Kumorovitz által bemutatott ritka változatok is. Az első három (fő) változathoz Kumorovitz bőséges bizonyító anyagot is közöl.

35 Megállapítható tehát, hogy Nagy Iván tévesen rótta fel hibaként Altenburgemek a vörös mezőben négy ezüst pólya használatát, s ami még sajnálatosabb, ezzel hátráltatta az ugyancsak jó nevű címer- és pecsétkutatónak számító kollégája munkáját.

36 Hibája súlyát növeli, hogy már az 1870-es években rendelkezésre álló szakirodalomból kitűnt, korábban is használták a vörös mezőben 4 ezüst pólyát ábrázoló címerváltozatot.

37 Befejezésül és összefoglalásként mindezek után csak megismételni lehet korábbi megállapításunkat: ahogy elemezzük Nagy Iván anyagközlés, majd szintézis igényével írt munkáit, az „ördög ügyvédje" szerepkörből kiindulva is egyfajta elismeréshez jutunk el. Ne felejtsük, olyan korban jelent meg a nagy családtörténeti munka, amikor még nem volt címertani terminológiánk, amikor a forrásanyag csaknem egésze még publikálatlan a családi levéltárakat féltve őrző, idegenek ottani kutatásait ellenző szemléletmód miatt, amikor az egyes családok ellenőrizhetetlen adatokat közölnek, hihetetlen címermondákat költenek „dicső" múltjukról. Ha mindezt számba veszszük, s a kor heraldikai ismereteinek a szintjéhez viszonyítjuk Nagy Iván munkáját, azt kell mondanunk, ő tette meg a kezdő lépéseket a címertan modern tudománnyá válásának az útján. De természetesen csak a kezdő lépéseket... S így mindjárt megválaszolhatóvá válik kiindulásként feltett kérdésünk, miért idézzük oly ritkán napjaink tudományos munkáiban a „Nagyivánt". Kiváló heraldikusunknak és genealógusunknak valóban sokat köszönhet a szakma. Nagy Iván munkássága bizonyos szempontból korszakalkotó volt, s ma is megérdemli elismerésünket. Azóta azonban a címertan és a genealógia sokat fejlődött, s a nagy családtörténet bekerült azok közé az „alapművek" közé, amelyeket minden szakbibliográfia felsorol és ajánl, s amelyeket a gyors orientálódás igé35