Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)
NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hausel Sándor: Nagy Iván horpácsi évei (1878-1898)
HAUSEL SÁNDOR be a földterületet Deutsch Ignácnak, de tervezte egy nagyobb méretű gazdaság kiépítését. Egyrészt a hatvanas évek végén megvették a sógorasszony, Balazsovitsné Gelle Mária birtokrészét is (ugyanakkora gusztusát családostul az új birtokon töltötték. Az építkezések első szakaszának befejezése után 1868 októberében a fejéregyházi birtokot 12 évre bérletbe kiadták. (Kisebb bonyodalmat rögtön az okozott, hogy az egyik bérlője, egy bizonyos budai kereskedő „a Dunába ölte magát"). A vecsei birtoknak azután az 1870-es évek elejétől egészen eladásáig Gróf Adolf volt a bérlője. A volt, mint Csató Máriáé), másrészt valamelyik Hitelintézettől 21 - legvalószínűbb, hogy a budapestitől - a fejéregyházi építkezésekre illetve a felszerelésekre 6.000 forint kölcsönt vettek fel. Alföldi birtokuk területe tehát ekkor 533 hold volt 22 Az építkezés 1867 júliusában el is kezdődött. Már a következő év tavaszán azután Zsiga kiköltözött a pusztára gazdálkodni. Ekkortájt Nagy Iván sokszor megfordult a szabadszállási és fejéregyházi vásárokon. Sőt 1868 aumezőgazdasági termelés kockázatát jelzi, hogy 1871-ben a bérlő kénytelen mentegetőzni a csekély jövedelem miatt a Nagy Ivánhoz írt levelében: „nem vagyok oka, 136