Szokolai Zsolt: A Duna-Ipolyvölgyi helyiérdekű vasút építésének története - Nagy Iván Könyvek 5. (Balassagyarmat, 1998)
IV. A duna-ipoly-völgyi helyiérdekű vasút megvalósulásának hosszú folyamata (1883-1909) - 1. Az első kísérlet (1883-1885)
IV. A DUNA-IPOLY-VÖLGYI HELYIÉRDEKŰ VASÚT MEGVALÓSULÁSÁNAK HOSSZÚ FOLYAMATA (1883 -1909) „A jelen tartozik leszámolni az utókornak, mely szigorúan fogja kérdezni, mit tett Nógrádmegye 1884. és 1885-ben, hol vannak alkotásai? Sőt valamely unalomtól űzött atyánkfiának eszébe jut megtekinteni a megyei levéltárban elhelyezett „Nógrádi Lapok" XU-ik évfolyamát, s olvasni fogja a vácz b.-gyarmati vasút ügyben írt czikkeket, ebből fogja tudni, hogy itt Nógrád megyében ekkor és ekkor valami vasútról is szó volt, s mivel a vasút csak a papíroson maradt, kérdezni fogja, kik álltak ezen ügy élén, micsoda emberek lehettek azok, akik fel nem használták azon kedvező békés és tőkepénzes jó időket?" 1 6 IV. 1. Az első kísérlet (1883-1885) Mint láttuk, a Pest és Salgótarján közötti vasútvonal 1867es, illetve a Salgótarján-Losonc közötti vonalrész 1871-es megnyitásával az Ipoly-Sajó-völgyi vasút terve meghiúsult. így hiába volt már Nógrád megyének két vasútvonala, mindkettő csak a megye szélső területeit érintette. Balassagyarmatot Losonc irányában 60 km választotta el a legközelebbi vasútvonaltól. Az új vonal hasznosságát illetően a megyeszékhelyre és Nóg29