Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

Lakásutak

eredményeinek, a legitim társadalmi helynek egyik megjelenítője. Azt fejezi ki, hogy az itt élők követik az általános és/vagy modernnek tartott normákat. Szegényes, de tisztán tartott, rendezettnek azoknak a családoknak a lakásmódja tekinthető, amely a lakók tisztaságra, a lakás minimálisra szorított kényelmének, áttekinthetőségének megtartására irányuló szüntelen igyekezetet tükrözi. Az ilyen lakásokban a falak, nyílászárók házilagosan festettek; a bútorok, a használati tárgyak régiek, esetleg másodkézből származnak; a napjainkban tömegesen terjedő használati tárgyak, a presztízsfogyasztás kifejezői ritkák. E típus fontos jellegzetessége a helyiségek funkcióinak világos szétválasztása. Az Óvárosban szép számmal megtalálható szoba-konyhás lakásokban is függönnyel vagy akárcsak gondolatban leválasztott konyha- és szobarészek jelzik a tartózkodás, alvás, mosás, tisztálkodás, főzés-mosogatás színterének szétválasztására irányuló törekvést e csoport esetében. A rendezetlen szegény lakásmód legfontosabb megkülönböztető jegye a helyiségek funkcióinak egybemosódása. Nem a konyhában, hanem a szobában teregetnek, főznek; a tisztálkodáshoz, főzéshez használatos tárgyak összekeverednek, s nem összpontosulnak a lakás egy-egy szegletébe. Mindkét lakásmód típusra a szegénység jellemző, ám amíg egyiknél érzékelhető a tisztaságra és rendezettségre való szüntelen törekvés, a lakás negatív fizikai jellemzőinek állandó, már-már kilátástalan leplezésére irányuló erőfeszítés, addig a másikban nincsenek ilyen törekvések, vagy már feladták őket. Az Óvárosban sem bizonyul az elöregedett, szegények-lakta városrészről szóló közvélekedés igaznak. Bár magas az idős emberek aránya, de jócskán élnek rajtuk kívül itt középkorúak, fiatalok, gyerekek is. Az óvárosi társadalom ugyan jelentős mértékben tartalmaz hátrányos helyzetű csoportokat, ám nem csupán azokat. A lakók többsége koránt sem csupán nehéz szo137